Nem várta magát a döntőbe Kökény Attila

Vágólapra másolva!
Miklósa Erikával fog dolgozni Kökény Attila, aki nagy esélyesként csak a második helyen futott be a Megasztár ötödik szériájában. Mint mondta, kicsit csalódott, de előre tekint, és nem néz vissza, nem bánkódik a múlton. A műsor elején a döntőbe Csonka Andreast és Kállay-Saunders Andrást várta.
Vágólapra másolva!

Kökény Attila kis híján megnyerte az ötödik Megasztár-t, mert a Tv2 közlése szerint hol ő vezetett 51 százalékkal 49 ellenében, hol Tolvai Renáta állt jobban valamivel - de végig szoros volt az állás. A tv2.hu-n a második helyre befutott énekes elmondta, hogy ezt is szép teljesítménynek tartja, mert Csonka Andreast és Kállay-Saunders Andrást várta a döntőbe. "A fináléban egy pillanatra csalódott voltam, de utána kicsit lazítottunk... és mint egy erős férfi, felálltam, és csak előre tekintek, hátra már nem!" - tette hozzá.

Januártól már a lemezén dolgozik, amelyet reményei szerint tavasszal ki is adnak, saját dalokkal és feldolgozásokkal, de tervben van közös munka Miklósa Erikával is. A műsorban Andreas távozása rázta meg a leginkább, a zsűri legkritikusabb tagjának Friderikusz Sándort érezte, Tóth Verával pedig szívesen készítene albumot. "Örülök Reni sikereinek, mert a barátom, és szeretem őt" - mondta a győztes nagyváradi lányról.

Mester Tamás is fellépett zenekarával a Megasztár döntőjében, Kökénynek bejött a produkció: "Régebben én nem nagyon kedveltem, de mostanra megérett a hangja, és nagyon jól énekel, tetszett ez a dal is." A Tv2 chatelőinek kérdésére elmondta, hogy a házassága nincs veszélyben a megnőtt érdeklődés, a több felkérés, a siker miatt. "Közel húsz éve az éjszakában zenélek, ott ki vagyok téve kísértésnek, úgyhogy ettől már nem félek. A feleségem azt mondta, jön velem mindenhová, esélyem sincs!" - tette hozzá vidáman.

A széria legellentmondásosabb szereplője Szíj Melinda volt, aki harmadikként végzett, de előtte rengeteg szavazattal rendre az élen állt. Bár egykedvűsége, önsajnálata miatt az utolsó hetekben sokat támadta a bulvársajtó, a vetélytársak jó véleménnyel voltak róla. "Melinda nagyon aranyos, családcentrikus és segítőkész, szeretjük őt" - mondta róla Kökény Attila.