Feladta a játékot a Való Világ egyik szereplője

Vágólapra másolva!
Négy széria alatt 53 lakója volt a két villának, de az RTL Klub valóságshow-ját 2010 január 4-ig önként még nem adta fel senki. Ma távozott önmagától az első játékos a műsorból.
Vágólapra másolva!

Rendhagyó módon indult a ValóVilág esti összefoglalója - írja a műsor honlapja. A szokott bejátszások előtt élőben kapcsolták a villát, Ginát a riportszobában Stohl András szólította fel, hogy végre döntsön, megy, vagy marad. A házaspár még versenyben lévő tagja úgy döntött, hogy nem szeretné folytatni a játékot, lemondott a nyereményről.

Ginának fél órája maradt pakolni, egy perc jutott elköszönni a lakótársaitól, utána elhagyta a villát, 23 nap után. Két nappal korábban esett ki a játékból férje, éás Gina már akkor bejelentette, hogy nem akar nélküle a műsorban maradni.

Forrás: [origo]

A VV4 január 5-én a harmadik kiválasztással folytatódik.