Popzenészek is szerepelnek a Tv2-es vetélkedőben

Vágólapra másolva!
Január 3-án visszatért a képernyőre az Ezek megőrültek: a jövő héten Kozsó is bohócot csinál magából két másik zenész mellett.
Vágólapra másolva!

A 40 milliós játszma című kvíz helyére, a hetes műsorsávba visszakerült a Tv2-n az Ezek megőrültek. A műsorvezetőkhöz - elvileg bírói státuszban - csatlakozott Fekete Pákó, az első két csapatban pedig feltűntek az Animal Cannibals tagjai, valamint Szőke András és Geronazzo Mária is.

Forrás: [origo]

Jövő héten újabb két csapat mérkőzik az észak-pesti stúdióban felvett vetélkedőben, a Tv2 felkérésére igent mondott a Noxból ismert Nagy Tamás, a Sugarloaf gitárosa, Tóth Szabolcs, illetve Kozsó, akit a csatorna szerepeltetett már a Sztárok a fejükre estek és az Édesnégyes című realityben is.