Domokos Fanni: A magyarok szeretik a könnyeket

Vágólapra másolva!
Domokos Fanni Geszti Péter mentoráltjaként bejutott a legjobb tizenkettőbe, de viszonylag korán, a második élő show-ban esett ki az X-Faktor-ból. Nagyon várja a vidéki koncerteket, az Arénában előadott show előtt pedig nem izgult különösebben. Szabadidejében kétéves kisöccsével játszik otthon, és egy-két éven belül külföldön próbálna szerencsét.
Vágólapra másolva!

Kétszer tízezer néző előtt léptetek fel a Papp László Sportarénában. Volt lámpalázad, vagy az élő tévéshow után már könnyen ment?

- Fantasztikus látni, ha tele a hatalmas csarnok. Láttuk a próbák során üresen, majd megtelve, lenyűgöző volt. Az Aréna-koncert során viszont végig olyan érzésem volt, mint amikor a tévében szerepeltünk: sokkal több ember volt a nézőtéren, de nem is láttam őket, hiszen ott jobbára sötét is volt, meg nyomták a füstöt. Lámpalázam korábban sem volt, nem vagyok izgulós típus, ebből a szempontból szerencsés vagyok. Az Arénába pedig mindenki valakiért ment, minden fellépőnek ott volt a saját rajongótábora, ez pedig megnyugtatta a társakat.

Hétvégén újabb fellépések lesznek.

- Nyíregyházán voltunk már, most megyünk Miskolcra: pénteken, fél négytől meg héttől is lesz koncertünk, Debrecenben pedig szombaton lépünk fel, szintén kétszer. Én az Arénában csak egy dalt énekeltem, meg a közöseket, a vidéki fellépéseken viszont hármat is előadok egyedül, lesz például az Anastasia-szám is, amely a párbajdalom volt a műsorban.

Saját koncertjeid is voltak az X-Faktor óta?

- Három-négy fellépésem volt, egyszer Szeged mellett, Deszken volt koncertem, aztán Nyíregyházán, egy modellversenyen zsűriztem és énekeltem, és Debrecenben voltam egy jégpályamegnyitón.

19 éves vagy, nem furcsa autogramokat osztogatni?

- Tényleg nagyon megszállottak a gyerekek. Tőlem is kérnek aláírást, de Norbit, Vastag Tomit többen vadásszák, néha engem kérnek meg ismerősök, hogy gyűjtögessek aláírást tőlük. Budapesti eseményeken is látni, hogy mindent megtesznek az autogramért. A lányok általában a bátrabbak, de a fiúk is kedvesek, odajönnek, beszélgetnek. Érett, felnőtt nők is mennek a fiúkhoz egy-egy aláírásért.

Az első autogramra emlékszel?

- Egyszer fölléptem valahol, még az X-Faktor előtt, jó pár éve, akkor egy lány kezére kellett írnom a nevemet. Furcsa volt.

Az X-Faktor alatt tele volt a sajtó a szereplőkkel. Hiányzik a pörgés?

- Valóban lecsillapodott a felhajtás, legalábbis nekem, mert Csabit és a végéig eljutó énekeseket most is sokan keresik az újságírók. Otthon vagyok, Polgáron élek a családommal, most épp kisöcsémmel játszom: ő kétéves, ősszel hiányolt, de most bepótolunk mindent. Miközben én inkább várakozó állásponton vagyok, Norbi fellépési listáját néztem épp tegnap, neki rengeteg van: hatkor itt, éjfélkor máshol, nagyon keresett előadó.

Autód, jogsid van, hogy könnyen utazz ide-oda, ha hívnak?

- Nincs jogsim, de ez nem probléma, mert a menedzsment szervezi az utat, hoznak-visznek a fellépésekre. 19 évesen még nincs jogsim, talán majd egyszer megszerzem.

Iskolát nem kellett félbehagynod az őszi show miatt?

- Leadtam a jelentkezésemet Székesfehérvárra, a Kodolányira, zenét tanultam volna, de bevallom, nem is szívesen jártam volna be a főiskolára. Nem vagyok nagyon tanulós típus. Az éneklés, zongora, a gitár érdekel, mert korábban hangszeren soha nem tanultam. Valójában sportoló voltam mindig, kosaraztam hat évet, futottam, kajakoztam egy évet, röplabda is volt, mazsorett is voltam, táncolni tanultam Polgáron és Tiszaújvárosban.

A többiekkel tartod a kapcsolatot?

- Mivel vidéken élek, a többiek pedig többnyire Budapesten, nem tudunk összefutni a városban. A nyíregyházi fellépésen találkoztunk, jó volt beszélgetni Dorkával, Norbival, a Nyári lányokkal. Telefonon nemigen beszélünk, legfeljebb közösségi oldalon váltunk pár mondatot: mindenki a maga dolgait csinálja.

Milyen a kapcsolatod volt mentoroddal, Geszti Péterrel?

- Az Aréna-koncerten boldog újévet kívántunk egymásnak, majd megbeszéltük, hogy idén keressük egymást, de januárban még nem hívott. Örültem, hogy őt kaptuk mentornak: szakmailag is segített, barátságos is volt, mintha apánk lett volna. Szigorú is volt persze, de csak a szükséges mértékben.

Forrás: [origo]

Az énektanárok szerint szinte mindenki gyengébb volt a show-ban, mint a próbák alatt. Miért lehetett ez?

- Volt igazság abban, hogy a próbán többen jobbak voltak, mint szombat este. Én pont nem, én a színpadon voltam erős. Dorkánál vettem észre, hogy csökkent az energiaszintje, picit elfogyott az ereje, miközben egy-két nappal korábban a próbákon olyanokat énekelt, hogy csak lestünk. Sokkal erőteljesebb, meggyőzőbb volt a próbán.

Geszti szerint személyedben egy tőlünk nyugatabbi ízlés szerinti tehetséget mutatott be az országnak. Úgy látod te is, hogy Angliában vagy az USA-ban tovább jutottál volna egy ilyen tehetségkutatón?

- Úgy gondolom, hogy van benne igazság, így érzem én is. Bennem is megvolt az, ami a többiekben, de miközben a magyarok szeretik a megszokott dolgokat, a könnyeket, nem tudnak mit kezdeni azzal, ha egy vidám, mosolygós gyereklány lép a színpadra, nem tudják annyira kezelni.

Legutóbb azt mondtad, hogy az lenne a jó, ha énekelhetnél külföldön, de elsősorban a nyelvtanulás vonz. Tervezel már utazást?

- Még nem tettem lépéseket ebbe az irányba, ráadásul a kétéves szerződésünk is köt. Nem is tudom, merre indulnék el.

---------------------

Képregény: nézze meg blogunkat!