Lemondott az M2 januárban kinevezett intendánsa

Vágólapra másolva!
Távozik posztjáról az M2 tévécsatorna január elején kinevezett intendánsa, Süveges Gergő. Döntését azzal indokolta, hogy nem maradt elég ideje a családjára, ezért a csatornaigazgatói feladatoktól megválva a jövőben kizárólag műsorvezetőként dolgozik majd a közszolgálati televíziónak.
Vágólapra másolva!

"A jövőben teljes erejével a műsorkészítésre kíván koncentrálni, ezért megválik csatornaigazgatói megbízásától az M2 januárban kinevezett intendánsa, Süveges Gergő" - közölte csütörtökön az MTV sajtóosztálya. A január elején kinevezett intendáns már létrehozta "a leendő gyermek-, ifjúsági és családi csatorna működésének alapjait", elkészítette a csatorna kreatív koncepcióját és a műsorstruktúra tervezetét, valamint kialakította a stábot - tették hozzá. Süveges márciustól visszatér a műsorvezetői munkához, de az M2 csatornát "továbbra is segíti ötleteivel".

Süveges döntését azzal indokolta: az elmúlt két hónap bebizonyította számára, hogy a "műsorvezetői munkájához szükséges lelkiismeretes felkészülés" mellett csak úgy jut ideje és energiája a csatorna működtetésére, hogy "annak a családja látná kárát", ezt pedig nem szeretné. "Be kellett látnom, hogy rossz példa lenne, ha épp egy gyerekcsatorna vezetője hanyagolná el saját gyerekeit, márpedig a két feladat - az intendánsi és a műsorvezetői - csak ennek árán lett volna folytatható együtt" - közölte.

Az MTV Zrt. vezérigazgatója. Medveczky Balázs szerint az intendáns munkájának köszönhetően a leendő ifjúsági és gyermekcsatorna már elindulása előtt érezhető népszerűségre tett szert. Medveczky az M2 működésének irányítására átmenetileg Dobos Menyhért vezérigazgató-helyettest és Rákay Philipet, az M1 intendánsát kérte fel.

Január elején nevezte ki Medveczky Balázs, a Magyar Televízió vezérigazgatója az M1, illetve az M2 vezetőjévé Rákay Philipet és Süveges Gergőt. Akkor azt közölték, hogy feladatuk az átalakuló csatornák új profiljának megteremtése lesz. A tervek szerint az M2 a 3-17 éves korosztály csatornája lesz, azzal a küldetéssel, hogy felélessze a hazai gyermek- és ifjúsági műsorgyártást, erről itt olvashat bővebben.

Az [origo] január végén készített interjút Süvegessel, aki egy március 15-i egész napos adással akarta bemutatni, milyennek képzelik el az MTV kettes csatornáját ősztől, ez azonban meghiúsult. Süveges tévés blogján az elmaradt premierről azt írta: "Bár eddig minden interjúban lelkesen ecseteltem, nem lesz bemutatkozó napja a gyermek-, ifjúsági és családi csatornának március 15-én." Majd a bejegyzésbe az óvodából hazatérő gyerekei által előadott dalocskát másolta be: "Zöld erdőben jártam, virágok között / Ott láttam egy törpét, szalonnát sütött / Mondtam neki, hogy: Adj egy falatot! / Megfordult a törpe, s fityiszt mutatott." Az [origo] egy névtelen, MTV-nél dolgozó forrástól úgy értesült, hogy azóta a Süveges által áprilisra tervezett tematikus nap ötletét is elvetették.