Még nem kapta meg a nyereményutat a Megasztár és az X-Faktor győztese

Vágólapra másolva!
Az Aeroviva 2010 végi csődje gondot okozott az RTL Klubnak, a Tv2-nek és a Viasat3-nak is, mert jóformán minden, 2010 őszére tett, kiemelt fontosságú show-juk és realityjük győzteseit ez a cég repítette volna egzotikus szigetekre. A Négy esküvő producere feljelentést is tett, a Megasztár és az X-Faktor győztesei is megkapják az utat - viszont nem sürgős az ügy, mert tele a naptáruk fellépésekkel, pár hónapon belül úgysem repülnének.
Vágólapra másolva!

Az Aeroviva 2010. december 20-án tette közzé a honlapján, hogy megszünteti utazásszervezői és utazásközvetítői tevékenységét. A megszűnése nyomán bejelentett utaskárok összege meghaladja az egymilliárd forintot, a cég vagyoni biztosítéka viszont összesen 495 millió forint volt.

A cég utaztatta volna számos tévéműsor győztesét is, így az X-Faktor, a Megasztár, a Négy esküvő és a Való Világ 4 című show-k nyerteseit is. Utóbbi műsor még fut: mint a legutóbb kiesett Olivér elmondta az [origo]-nak, a játékosok (akik semmit nem tudnak a külvilág eseményeiről 2010 novembere óta) is felfigyeltek arra, hogy a nekik képernyőn át bejátszott nyeremények, a kocsi, a lakás és a 12 millió forint mellől pár hét benti lét után eltűnt a luxusutazás - de a villalakók erről nem beszéltek, nem is tudták ennek okát.

Az RTL Klub hetekig egyszerűen kihagyta a nyeremények közül az utazást - egészen február 17-ig, amikor újfent megjelent a műsor végén az Aeroviva által ajánlott út, holott a cég két hónapja becsődölt. Kérdésünkre a produkció részéről elmondták, hogy az adáslebonyolítóban hibázott valaki, és egy korábbi ajánlatot tett be. A VV4 győztese a főszerkesztő, Rubin Kristóf közlése szerint természetesen kap utazást, de hogy mely cég ugrik be a kiesett szponzor helyére, azt nem tudta megmondani.

Ugyancsak az RTL Klub és az Aeroviva ajánlotta fel az utat az X-Faktor győztesének is. "A csatorna keresi a lehetőséget, hogy tartani tudja az ígéretét, Vastag Csaba utazása már szervezés alatt van" - válaszolta az RTL sajtóosztálya. Az utazás időpontjáról és a célállomásról nem tudtak mit mondani, de nem is annyira sürgős: az énekesnek annyira tele van a naptára, hogy várhatóan 2011 őszére lesz szabad hete, hogy elmenjen pihenni.

A Tv2 Tolvai Renátának tartozik egy kétszemélyes utazással: "Természetesen kompenzáljuk a kiesett utazást, a Megasztár 5 győztesét egy másik nagy utazási iroda utaztatja el egy ötcsillagos tengerparti luxusszállodába. Az egyhetes exkluzív út - amelynek indulási időpontját Renáta fogja kiválasztani - két személyre szól, ultra all inclusive ellátással, számos extra, fakultatív programmal kiegészítve" - kapta a választ az [origo].

Fotó: Hirling Bálint [origo]

A két nagy csatorna mellett a harmadik legnézettebb kereskedelmi tévé is szerződött - majd hoppon maradt - az Aerovivával. Gonda Péter a Q-Art ügyvezetője az [origo]-nak elmondta, hogy a 2010-ben a Viasat3-on (jó nézettséggel ment) Négy esküvő című műsor négy nyertes párosát is az Aeroviva utaztatta volna Zanzibárra vagy Mauritiusra (minden adás közben be is mondták a cég nevét), de az utazási iroda csődje miatt nem teljesítette az utasok részére a jutalomüdülést. "Tárgyalásban vagyunk a nyertesekkel, megpróbáljuk orvosolni az Aeroviva szerződésszegését, felkínáltunk nekik hasonló kaliberű utakat. Az Aeroviva a bezárását követően is heteken keresztül azzal hitegetett minket, hogy el fognak tudni utaztatni mindenkit. A nyereményüdülések idén január végén lettek volna, de szereplőink nem utazhattak el, így rendőrségi feljelentést tettünk megtévesztés miatt. Mivel sokáig állították, hogy nem lesz fennakadás, miközben szerintünk már tudták, hogy csőd lesz, úgy látom, rosszhiszeműség is volt az ügyben" - emlékezett a producer.