VV4: Gombi kemény ellenfelet választott

Vágólapra másolva!
A ValóVilág 4 február 23-i kihívásán Gombi választott ellenfelet, Alekoszt viszi párbajozni.
Vágólapra másolva!

A VV4 legutóbbi, hatodik kiválasztásán Gombi kapta a legtöbb jelet - miután ő maga is arra kérte társait, hogy rá tegyék voksukat. A szépfiú kategóriában bekerült versenyző többször kijelentette, hogy haza akar menni, a február 23-i adásban viszont ezzel ellentétesen nyilatkozott Lilunak: "Nagyon távolinak érzem most a győzelmet, úgy gondolom, kell ez a párbaj, hogy új erőre kapjak. Nyerni szeretnék mindenáron, harcolok a végsőkig" - mondta.

Forrás: [origo]

Gombi korábban Jerzyt, Évát és Alekoszt is említette lehetséges ellenfeleként, végül ez utóbbit hívta ki. "A választottam egy olyan ember, aki itt a konyakos- és a pálinkáspohár emelgetésén kívül nem sok mindent csinál, de most valaminek a terhét vinni fogja" - jegyezte meg. "Lehet, hogy kamikazeakciót fogok csinálni, de Dávid is nyert Góliát ellen" - mondta a riportszobában még a kihívás előtt. A párbaj február 26-án szombaton lesz.