Nehezen indul Spielberg új, méregdrága sorozata

Vágólapra másolva!
A Steven Spielberg produceri közreműködésével készülő új sorozatot, a 16 millió dolláros pilottal rajtoló Terra Nová-t májusra tervezte a Fox csatorna, de végül áttette a premiert szeptemberre. Korábban az írógárda is lecserélődött, nem sima tehát a produkció útja a képernyőig - pedig a sorozatrajongók igencsak várják már az időutazós, dinoszauruszos sztorit, amely a Jurassic Park és az Avatar ötvözését ígéri.
Vágólapra másolva!

Steven Spielberg a Jurassic Park után ismét dinoszauruszokkal próbálkozik, a Terra Nova ugyanis egy jövőbeli családról szól, amely áttelepül a földtörténeti középkorba, ezzel próbálva kijavítani azokat a hibákat, amelyek a Föld túlnépesedéséhez és szennyezettségéhez vezetnek. Az első, dupla epizódot májusban mutatták volna be az Egyesült Államokban, de márciusban bejelentették, hogy a premiert inkább őszre tolják - nem tudni, a sorozat többi része így mennyit csúszik, hisz azokat a nézők a májusi bemutató után is csak 2012-ben láthatták volna.

A Fox bejelentése szerint a premiert azért kellett elhalasztani, mert a különösen bonyolult, speciális effektusok elkészítéséhez több időre van szükség. A Terra Nova ugyanis még a Spielbergtől megszokott látványvilágra is rá akar ígérni, az első előzetes (a lenti videón) alapján nagyban emlékeztet majd az Avatar-ra. A produkció ennek megfelelően igen költséges lesz, csupán a forgatási előkészületek kitettek nyolcmillió dollárt, a dupla pilot elkészítésébe pedig eddig körülbelül tizenhatmillió dollárt öltek bele.

"A Terra Nova az egyik legnagyobb szabású tévésorozat, amelyet valaha készítettek. A forradalmi vizuális effektek előállítása - amelyeket e különleges világ megteremtéséhez használunk - több időt igényel. Miután a sorozat szempontjából ez létfontosságú, úgy döntöttünk, elhalasztjuk a betekintés dátumát, adunk időt a vizuális csapatnak arra, hogy befejezze áttörő munkáját" - írta közleményében a Fox szórakoztató programokért felelős elnöke, Kevin Reilly.

Korábban az írókkal is volt már probléma, Spielberg és a köré gyűlt produceri csapat (többek között a 24-be is bedolgozó Jon Cassar és Brannon Braga) tavaly novemberben jóformán az egész kreatív gárdát lecserélte, még az X-akták-kal bizonyított Chris Brancatótól is megvált. A projektet jelenleg - az ötletgazda, Kelly Marcel mellett - Allan Loeb és Craig Silverstein viszi íróként: előbbi Patrick Swayze utolsó munkájának, A fenevad-nak volt a producere, utóbbi többek között az új Nikitá-ért felelős.

Forrás: Fox

A főszerepet, a Shannon család fejét, Jimet egyébként Jason O'Mara játssza, akit az Élet a Marson amerikai változatában, korábban pedig A férfi fán terem-ben láthatott a közönség. Akárcsak a mostani írók, ő sem az első jelölt volt, a szerepet eredetileg ugyanis a Tiszta szívvel foci-ból ismert Kyle Chandlernek ajánlották, de ő passzolta. A középpontban álló családhoz tartozik még egy feleség és három gyerek (egy tizenhét éves fiú, valamint egy tizenöt, illetve egy ötéves lány): az asszonyt Shelley Con alakítja, aki a Hulla-ház című minisorozatból vagy a Szeretők-ből lehet ismerős.

Spielberg is dolgozott már tévére

Steven Spielbergnek ez eddig a leglátványosabb tévés munkája, de ez korántsem jelenti azt, hogy korábban ne dolgozott volna be televíziós produkciókba - bár amíg a filmvilágban főként rendezőként ismert, addig a képernyőn megelégszik azzal, hogy a produceri teendőket magára vállalja. Így volt ez legutóbb a The Pacific - A hős alakulat-nál vagy az előzménynek tekinthető Az elit alakulat-nál, és a Tara alteregói című vígjátéksorozatnál is, amely egy többszörös személyiségzavarban szenvedő nőt mutatott be.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=ooBQHjKm3vPQSMgL


Spielberg a Terra Nova mellett is több sorozaton, illetve tévéfilmen dolgozik: a TNT csatornára elvileg még az idén érkezik a Falling Skies, ufóinváziós, posztapokaliptikus széria a Vészhelyzet Carter dokijával, Noah Wyle-lal a főszerepben. A rejtély alkotóival készíti emellett a Locke & Key című képregény adaptációját, és Stephen King A talizmán-jának tévés feldolgozásába is beszállt.

Korábban többek között a SeaQuest DSV című sci-fi sorozatot készítette a tévére (amelynek főszerepére a Cápá-ban látott Roy Scheidert is sikerült megnyernie), elindította az Alkonyzóná-hoz hasonló antológiát, az Elképesztő történetek-et, és az ő nevéhez fűződik több rajzfilm is, például az Animánia vagy a Bolondos dallamok pelenkás verziója, a Tiny Toons. Karrierje elején még rendezett is tévés produkciókba, neki köszönhetjük például a Columbo 1971-es, Ahogy a könyvben meg van írva című epizódját.