Megvan Liptai műsorvezetőtársa a Tv2 új show-jában

Vágólapra másolva!
Majoros Péter, Majka kapta a feladatot a Tv2-től, ő lesz Liptai Claudia műsorvezetőtársa a hamarosan kezdődő A Nagy Duett-ben.
Vágólapra másolva!

A Tv2 valószínűleg április második hetében indítja show-ját, A Nagy Duett-et, amelyben nem a zenei életből ismert médiaszemélyiségek kerülnek párba egy zenésszel, énekessel, majd így versengenek, így mérik össze énektudásukat. A műsorról itt írtunk korábban.

A korábban említett szereplők mellett, mint Till Attila, Tóth Gabi, Orosz Barbara, Ganxsta Zolee, biztosan feltűnik a műsorban SP, Zoltán Erika és Hajdú Péter is, a műsorvezető pedig Liptai Claudia és az a Majka lesz. Utóbbi korábban már dolgozott az RTL-nek, a Coolnak és a Viasat3-nak is.

Majka az [origo]-nak elmondta, hogy a múlt héten két koncertje volt, pénteken is lesz egy, de össze tudja egyeztetni a tévés munkákat a zenéléssel. "Az Ezek megőrültek sikerműsor volt, ennek eredménye lehet, hogy a Tv2-nél továbbra is számolnak velem. Claudiával volt már közös munkánk, az Ezek megőrültek promóját együtt csináltuk: különben még régen úgy indult az egész, hogy azt a vetélkedőt együtt vezetjük. Végül Rákóczi Feri lett ott a párom, vele is jól kiegészítettük egymást" - mesélte, hozzátéve, hogy imádja Liptai stílusát, és nem találkozott olyan nővel, akinek ilyen humora lenne.

tv2
tv2


Cool Live