Több millió dollárt követel a Bűbájos boszorkák alkotója

Vágólapra másolva!
A Bűbájos boszorkák alkotója, Constance M. Burge szerint a sorozatot gyártó CBS Studios több millió dollárral tartozik neki.
Vágólapra másolva!

A többek között a Luxusdoki-ba is író Constance M. Burge egy március 30-án benyújtott bírósági keresetben azt állítja, hogy korábbi sorozatánál, a Bűbájos boszorkák-nál megkárosította őt a CBS Studios. Az író-producernek ugyanis a fix fizetés mellett 7,5 százalékos részesedés is járt volna: ennek kiszámításakor szerinte azonban kisebb nézettséget vett alapul a stúdió, és ugyanígy járt el a sorozat alapján készült könyvek, lemezek esetében is.

Forrás: WB

Burge szerint az elcsalt összeg több millió dollárra rúg, ezt próbálja jogi úton behajtani a CBS Studiostól. A stúdió részéről egyelőre nem kommentálták az ügyet, a Hollywood Reporter magazin megkeresésére elzárkóztak.