Hazazavarták a főnök hálótársát az Éden Hotelből

Vágólapra másolva!
A stáb szerint ragyogóan taktikázó Szandra bontotta meg az Éden Hotelt irányító négyes egységet, és hazaküldte a játék legnagyobb stratégája, Ádám szobatársát, Katát. A fiú "szakadár reteknek" és dögnek nevezte a jövevényt, egyelőre csak a háta mögött.
Vágólapra másolva!

A Viasat3 valóságshow-jában, a március 31-i adásban a képen látható Kata búcsúzott, jóllehet, a korábbi hetekben erős pozíciója, biztos továbbjutása volt a műsor legtöbbet kombináló szereplője, a szálakat ügyesen mozgató Ádám oldalán.

A Kolumbiában felvett realitybe négy nappal korábban érkezett Nikol és Szandra, előbbi bevallottan sztriptíztáncosnő volt, utóbbi csak aktmodelli munkát említett: céljuk a látszólagos harmónia mihamarabbi megbontása, a kialakult kapcsolatok megbolygatása volt. Előbbi nem tudta teljesíteni a titkos missziót, utóbbi igen: játékban maradt, védett lett és megkapta a lehetőséget, hogy bármely lányt kiejtse a játékból.

Katát választotta, így a legtöbbet szervezkedő négyes elvesztette egy emberét - ráadásul a fekete hajú lány így egyből szobatársa lett a legerősebb ellenfelének tartott Ádámnak. Utóbbi látszólag nem örült a cserének, mert egy lemondó "felmenni, befeküdni a szakadár retek, a dög mellé"-sóhajjal indult hálószobája felé.

Az adás nézettségi rekordot hozott a csatornának - erről itt olvashat.