Százból egy magyar ember már kipróbálta magát tehetségkutatón

Vágólapra másolva!
Az [origo] arra volt kiváncsi, hány ember próbálkozott már megmutatni magát itthon, tévés tehetségkutatókban - mert úgy tűnik, kiapadhatatlan a forrás. Az évek során az öt Megasztár-ra a Tv2 közlése szerint ötvenezren jelentkeztek, az RTL Klub viszont kérdésünkre nem akar belemenni számháborúba. A második X-Faktor több ezer jelentkezőnél tart, holott még az új széria szereplőválogatása sem kezdődött el, a Csillag születik három sorozatában pedig szintén nagyon sokan akarták megmutatni magukat. Átfedés is van bőven, határon túlról is sok ezren próbálkoztak már.
Vágólapra másolva!

Számos hazai készítésű valóságshow-ban több tízezer ember próbálta már ki magát. A Tv2-től kapott tájékoztatás szerint csak a Megasztár-ra nagyjából ötvenezren jelentkeztek: az első háromra összesen húszezren, a negyedikre tízezren küldték be az adatlapot, a 2010-es sorozat, az ötödik Megasztár pedig rekordszámú jelentkezővel, húszezer próbálkozóval indult. A tehetségkutató - amelynek 60 adásában 550 dalt adott elő, 59 szereplő -, a csatorna közlése szerint már 2010 március elején rekordot döntött, akkor 12 ezer jelentkezőnél járt.

Az RTL Klub nem nagyon szereti kiadni a castingra jelentkezettek számát, mert úgy véli, "a nézettség a fontos, nem pedig az, hogy ki mond nagyobb, ellenőrizhetetlen számot." Az X-Faktor mindenesetre nagy dobás volt 2010 őszén (a Megasztár-t például kiütötte a szombat esti sávból, és péntekre száműzte), így a második szériára jelentkezők száma sem lesz csekély: ha a tavalyi Megasztár-ra tényleg 20 ezren adták be a jelentkezést, akkor a piacvezető RTL esetében, az x-faktoros Janicsák Veca és Vastag Csaba sikerein felbuzdulva, idén is lesz ennyi jelentkező.

Ugyan nem szeretik elkotyogni a számokat, de volt már, hogy megtették az RTL-nél is: 2009 júliusában, jóval indulása előtt, a második Csillag születik ötezernél több jelentkezőt regisztrált. Schiwert Takács László, a műsor felelős szerkesztője elmondta, hogy sokan az utolsó napokra hagyják a jelentkezést. "Az első Csillag születik tapasztalatai alapján várható, hogy az önjelölt csillagok száma végül elérheti a hétezret is" - nyilatkozta akkor. A harmadik Csillag születik, amelyik mostanában kiváló nézettséggel megy, nem kommunikált pontos számot, csak annyi biztos, hogy 2010. december 11-től lehetett jelentkezni, és egy hónap alatt "több ezren" küldték el adataikat.

Vannak, akik meg sem jelennek

Természetesen jócskán van átfedés, akadnak olyanok, akik nem adják fel, és minden műsornál kipróbálják magukat: ha elküldik őket az egyik nagy tévétől, már mennek is a másikhoz (statisztika erről nincs, a két nagy rivális tévé erről nem informálja a másikat). A beadott adatlapok számához képest jóval kevesebben jelennek is meg az előválogatókon, ugyanis sokan elfelejtik, hová ígérkeztek pár héttel korábban, de még többen megijednek attól, hogy tévéstáb és kamerák előtt kell előadniuk azt, amit megtapsolt a rokonság. Olyan is előfordult már, hogy valaki az X-Faktor-ban akarta megméretni magát, de stílusa vagy kora miatt inkább kérte az RTL, hogy jelentkezzen inkább fél év múlva, a Csillag születik-be, amely profiljában más, nem fiatal popsztárokat igyekszik kiképezni.

Nem csak vetélkedők, kvízek és tehetségkutatók is vonzanak sok embert, a leggroteszkebbnek ígérkező valóságshow-ra is sokan felfigyeltek, mint kitörési lehetőségre. A Benkő feleséget keres című trash realityben egy Edit nevű nő lett a második, még a lantművész is dobta: ennek ellenére a tévés szpotok felkeltették már kellő exhibicionizmussal rendelkező férfiak érdeklődését, mert az RTL közlése szerint hatszáznál is többen jelentkeztek, vállalták, hogy megküzdenek a becsapott asszony kegyeiért. Ez a valóságshow végül nem valósult meg, médiaipari információk szerint a főszereplő sem volt elég jó, hogy elvigyen egy rá épülő műsort, és a férfiak közt sem akadt elég izgalmas jelenség.