Lesz Éden Hotel 2, keresik a taktikus szereplőket

Vágólapra másolva!
A hazai valóságshow-k reneszánszát a Viasat3 Éden Hotel című realityjének sikerével is lehet bizonyítani: a csatorna és a tulajdonos is elégedett a nézettséggel, így készülhet a második évad.
Vágólapra másolva!

Az Éden Hotel előkészületeibe a Viasat3 még azelőtt vágott bele, hogy az RTL Klub bejelentette volna, hogy feltámasztja a Való Világ-ot. Az első Éden-szériát 2010 novemberében és decemberében forgatták Kolumbiában, nemzetközi licenc alapján, a 2011 tavaszi nézettség pedig rekordot döntött a csatorna saját gyártású műsorai közt. A Viasat3 korábban is készített olyan valóságshow-kat, amelyeket a nézők nagyon szerettek, a szakma elismert (Lúzer FC, Bár 1, A cég hangja), de az Éden Hotel esetében az AGB Nielsen által mért számok is jók voltak.

Az első szériából még van három hét, de Kereszty Gábor, a Viasat3 kreatív igazgatója az [origo]-nak elmondta, hogy biztosan lesz folytatás, hamarosan a képernyőn is indul a castingfelhívás. "Ennél a realitynél is különösen fontos a szereplőválogatás. Mivel a most futó sorozat kedvelt, ismert lett, abban bízunk, hogy még többen és még érdekesebb emberek jelentkeznek a folytatásra. Fiatal, csinos, jóképű szereplőket keresünk, olyanokat, akik imádnak játszani, mert aki nézi, láthatja, hogy itt sokat kell taktikázni" - tette hozzá.

Kalmár Csaba [origo]

Nézze meg itt a helyszínen készült képeinket!

A helyszínről később lesz döntés, de valószínűleg költözik a produkció. "A második évad várhatóan még varázslatosabb helyszínen játszódik, mint az első. A régióban, a Karib-térségben maradunk: a cég talált egy olyan házat, amely ennél is szebb helyen van, és nagyobb medencékkel is rendelkezik. Olyan helyszín, amely abszolút kompromisszummentes" - mesélte.

A casting első része várhatóan nyárig tart, utána nézik meg személyesen a jelentkezőket, késő ősszel lehet a forgatás, a második évad pedig 2012-ben indulhat.