Levi és István az Éden Hotel után megy a Viasat3 új realityjébe

Vágólapra másolva!
Az Aranypart című valóságshow-hoz aláírt a jászkarajenői focista és a nyíregyházi melós is.
Vágólapra másolva!

Mint korábban megírtuk, az Aranypart című reality négy volt éden hoteles szereplővel indul: Niki és Szandra korábban megegyezett a csatornával, de a héten a fiúk is aláírtak, így eldőlt, hogy Levi (fehér sapkában) és István kerül a műsorba. Előbbi az alapcsapattal költözött ki Kolumbiába, és a játék felénél túlzott magabiztossága okozta vesztét, egyedül maradt egy párválasztó ceremónián. Utóbbi tavaly még gyári munkásként kereste kenyerét, de modellambíciói voltak: ő csak egy fordulót ment az Éden Hotel-ben, mert hiába volt az internetezők egyik kedvence egyszerű természetességével, a játékban szereplő lányok a második akadálynál kiejtették a műsorból.

viasat3

A látatlanban is hazai Jersey Shore-nak tartott realityt júliusban kezdik forgatni a Balatonon, adásba ősszel kerül. A koncepció nem túl bonyolult: nyolc fiatalt követnek a kamerák, akik napközben a strandon dolgoznak, este pedig szórakoznak, isznak, romantikáznak a holdfényes parton, a nádas mellett, netán verekednek egy jót a kertmoziban.

Nézzen képeket a válogatásról itt!