Trokán Nóra: "Számítottam rá, hogy össze fognak majd hozni Caramellel"

Vágólapra másolva!
Trokán Nórát nem érte készületlenül, hogy a tavasz során a bulvársajtó folyamatosan összeboronálta A nagy duett-es partnerével, Caramellel.
Vágólapra másolva!

"Számítottam erre, de fel voltunk készülve, így nem foglalkoztunk vele sokat - inkább arra koncentráltunk, hogy minél jobban szerepeljünk a műsorban. Az első pillanattól kezdve egy hullámhosszon voltunk, nagyjából a zenei ízlésünk is ugyanaz, így abból sem született vita, hogy mit adjunk elő" - mesélte A nagy duett-ben látott színésznő az [origo]-nak.

Trokán Nóra vendégfellépőként meghívást kapott a Syma Csarnokba Carameltől, amit hatalmas dolognak tart, mert ilyen nagy koncerten, nagy tömeg előtt még nem énekelt - ám már előbb láthatják őket együtt a nézők, a Tv2 A Szépségkirálynő című műsorában duetteznek jövő csütörtökön.

A nyáron egy hét nyaralásra jut ideje, de elmondta, hogy nem bánja, mivel szeret sokat dolgozni, és alapvetően aktív ember. Mivel kiskora óta lovagol, örül, hogy a Nemzeti Vágtában próbára teheti magát. "Az utóbbi pár évben a főiskola miatt nem nagyon tudtam kijárni lovagolni. Most végre a lósport hivatalosan is visszakerül az életembe, hál' Istennek, mert már nagyon hiányzott" - mesélte.