Anya-lánya páros és Európa-bajnok is jól szerepelt a VV5 castingján

Vágólapra másolva!
A Való Világ 5 castingja lassan a végéhez közeledik, a négykörös válogatóból már csak egy van hátra. Rubin Kristóf kreatív főszerkesztővel a második forduló után beszélgettünk: a múltkori szériához képest kreáltak új kategóriákat, és a játékmenetben, valamint a villa belső kialakításában is lesz némi változás. A játékra Alekosz édesanyja és öccse is jelentkezett, de feltűnt a válogatókon elszánt anya-lánya páros, doppingbotrányba keveredett Európa-bajnok és diplomataszülők hét nyelven beszélő gyermeke is.
Vágólapra másolva!

A Való Világ 4 sikerét meglovagolva az RTL Klub már augusztusban elindítja a valóságshow ötödik szériáját, melyre körülbelül 38 ezren jelentkeztek - a második körre ebből már csak 350 embert hívtak vissza, még két forduló után közülük fognak kikerülni a beszavazóshow-k résztvevői. "A második körben mindenkivel hosszabban elbeszélgetünk, itt elsősorban azt vizsgáljuk, az illető mennyire viseli jól a stresszt; belemegyünk a múltjába, személyiségébe, olyan kérdéseket teszünk fel, amelyektől egy átlagember biztosan zavarba jön. Aki nem, az meg jó eséllyel indul a műsorban, mert ebből azt is le lehet szűrni, hogy ki az, akit zavarnak a kamerák, és ki az, akit nem" - mondja Rubin Kristóf.

"A másik fontos dolog, hogy keressük a jól megfogható, érthető, de mégis különböző karaktereket. A Való Világ-ra úgy kell tekinteni, mint egy szappanoperára, mint egy dramaturgiailag szabályozott műsorra, ezért kell benne helyet kapniuk az alapkaraktereknek - mint ahogy minden szappanoperába is kell a jó, a rossz, a szép, az intrikus, a naiv, a szerencsétlen vagy a vicces figura. Ha ezeket jól válogatjuk egymás mellé, akkor működik a műsor. Tavaly már elkezdtük karakterek szerint csoportokba válogatni az embereket, idén tizennyolc hasonló kategóriát tudtunk összerakni - ez egyelőre több, mint amennyi a beszavazóshow-kban lesz" - teszi hozzá.

A válogatás második köre nagyjából arról szól, hogy meg kell találni a hasonló embereket, akik egy kategóriába tartozhatnak, és "akiből csak egy van, vagy nem annyira érdekes, azt el kell felejteni". Az előre meghatározott kategóriákban vannak szinglik, taktikusok, szórakoztató egyéniségek vagy épp nagyon extrémek. Elképzelhető, hogy lesz szülő-gyerek páros is (több ilyen jelentkezett), ami a villában érdekes helyzeteket hozhat: izgalmas kérdés például, hogy ha az anyuka összejön bent egy (nála sokkal fiatalabb) fiúval, arra a lánya miként fog reagálni.

"Rámentünk a fura, humoros kategóriákra és a nagyon pozitív kategóriákra, összességében azt lehet mondani, hogy a humor, az extrémitás és a játszani akarás most a meghatározó tulajdonságok - reméljük, nem lesz olyan, aki önként akarna kijönni a villából. Másképpen lesznek most motiválva az emberek, szerintem mindenki végig akarja majd játszani a játékot - a játékmenetben is lesznek olyan markáns változtatások, amik ezt fogják segíteni. Alapjaiban persze nem változik meg a Való Világ, de egy-két új elemtől teljesen más színezetet fog kapni; az új koncepcióhoz a villa belseje, a megváltozott design is igazodni fog, kicsit keményebb, ridegebb lesz" - árulja el a kreatív főszerkesztő.

Fotó: Hajdú D. András [origo]

A válogatók első köre - még több kép itt!

Szerinte nagyon kitűnt, hogy a versenyzők szinte mindegyike nagy lehetőséget és perspektívát lát a műsorban, és itt nem csak a fődíj megnyeréséről van szó: sokan gondolják úgy, hogy a játék hozta ismertséggel könnyebb lesz elhelyezkednie, ha nem is feltétlenül a médiában, de a saját szakmáján belül biztosan. Volt a jelentkezők között anya-lánya páros, melynek mindkét tagja ki akar szállni a saját párkapcsolatából, és a villába bevonulva akarja hátrahagyni magánéletét; Európa-bajnok kerékpáros, aki egy koholt doppingügy miatt épp nem versenyezhet; diplomata szülők hét nyelven beszélő gyermeke, aki nagyon komolyan meg akarja nyerni a játékot; és jó humorú, ízes beszédű székely srác is, aki mintha egy Tamási Áron-regényből lépett volna elő.

Jelentkeztek innen-onnan már ismert arcok is: a tavalyi beszavazóshow-kba bekerültek közül sokan próbálkoztak újra (többek között az aktmodellként dolgozó Lévai Adrienn), de például Alekosz édesanyja és öccse, valamint sokáig titkolt szerelme, illetve Laci (korábbi) párja is megjelent a válogatókon. "Természetesen ugyanúgy megnéztük Alekosz édesanyját is, mint a többieket, de az ő szereplésének számunkra inkább reklámértéke volt, mintsem komolyan fontolgattuk volna, hogy bevesszük a műsorba. Alekosznak a sokáig titokban tartott (valós vagy valótlan) szerelme, Tünde is megjelent nálunk, de neki nagyon nem javasolnám a Való Világ-ot, nem egy szereplős típus, egy befelé forduló, érzékeny lány - szerintem nem sokáig bírná a nyomást, ami odabent nehezedne rá" - mondja Rubin.

Fotó: Hajdú D. András [origo]

A válogatók első köre - még több kép itt!

A kreatív főszerkesztő egyébként ahhoz tartja magát, hogy ismert közszereplőket nem válogat be a játékba: "Ha valaki nagyon ismert, annak nincs lehetősége bekerülni a műsorba, mert az ismertsége rengeteg előnyt vagy hátrányt jelentene egy ilyen mátrixban. Óhatatlanul előfordulnak olyan arcok, akiket már lehetett látni itt-ott (például Éva vagy Olivér az előző szériában), hisz akiben ennyire megvan a szereplés vágya, az valószínűleg próbálkozott már máshol is. De ők nem tapasztalt tévésszereplők voltak, a nagyközönség számára azért jobbára ismeretlenek. Az a cél, hogy mindenki előítéletek nélkül próbálja meg felépíteni magát, és próbálja meg eladni a saját személyiségét, hogy aztán megnyerje a versenyt. Erről szól a Való Világ" - véli.