Alekosz exei is mehetnek a Való Világ 5-be

Vágólapra másolva!
Az Alekosz társkereső műsorában látott lányok közül hárman indulnak a Való Világ 5 egyik beszavazóshow-ján.
Vágólapra másolva!

Alekosz exei néven új kategóriát hoztak létre a Való Világ 5-ben: itt a Szerelem a legfölsőbb szinteken című társkereső műsorban látott lányok közül versenyeznek hárman, közülük egy kerül majd be a villába. A párkereső nyertese, Veronika mellett Barbara és az Alekosz által Pajkos Póninak elnevezett Andrea próbál szerencsét - mindhárman maguktól jelentkeztek, ez adta az ötletet a szerkesztőknek, hogy egy kategória alá vonják őket.

Forrás: RTL Klub

"Meg akarom mutatni, milyen is vagyok valójában. Bebizonyítom, hogy nem vagyok egy üresfejű tyúk" - mondta Veronika a Blikknek. Barbara más okból szeretne részt venni a valóságshow-ban: "Imádtam a villában lakni, szívesen visszamennék. Remélem, lesz rá lehetőségem" - fogalmazott. A Való Világ ötödik szériájáról itt olvashat több cikket.