Bankhitelt venne fel székháza megvásárlására a Magyar Televízió

Vágólapra másolva!
A Magyar Televízió Kunigunda útjai székházából közszolgálati médiaközpont lesz, ami az adófizetőknek nettó 22 milliárd forintba fog kerülni - jelentette be a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumi elnöke.
Vágólapra másolva!

Balogh László, a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumi elnöke és Szabó László, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) kommunikációs igazgatója bejelentésükben azt mondták, ez az összeg negyede-harmada, mint amennyiért - az eredeti szerződés szerint - az MTV negyven évig bérelhette volna az objektumot: ez idő alatt bruttó 130 milliárd forintot kellett volna fizetni, ám még akkor sem került volna az állam, illetve az MTV tulajdonába az ingatlan.

Az ingatlant az MTVA veszi meg, a tervek szerint a teljes közmédia - az MTV mellett a Magyar Rádió, az MTI és a Duna Tv - itt kapna helyet a jövőben. Az MTVA-nak másfél éve van arra, hogy megvásárolja az ingatlant: Szabó László elmondta, ehhez banki hitelt kívánnak felvenni, rövidesen közbeszerzési pályázatot írnak ki. A nemrég megkötött új szerződés egyébként több tételből áll, a székház és a hozzá tartozó telek megvásárlási lehetősége mellett bővítési lehetőséget is biztosít, így a közmédia tulajdonába kerülhet az ugyanezen az osztatlan telken álló Market Építő Zrt. székház, valamint egy további, az MTV-től nem messze fekvő, 43 ezer négyzetméteres telek - ezekre az ingatlanokra azért lenne szükség, mert a székház önmagában nem elegendő a közmédia egészének befogadására.

A székházszerződést "súlyos örökségnek" nevezte Szabó László. Közölte, hogy nyilvánosságra kívánják hozni a korábbi és a jelenlegi székházszerződések dokumentumait, ám ehhez előbb nemzetbiztonsági vizsgálat szükséges. Hozzátette, jelenleg is lehetőség van arra, hogy - kérésre - a dokumentumokba bárki betekintést nyerjen, ehhez a [email protected] e-mail címen lehet időpontot kérni. Szabó úgy fogalmazott, tiszta, világos és átlátható helyzetet kívánnak teremteni az egységes közmédia székházával kapcsolatban.