A Mississippiben találták meg egy HBO-s sorozatszínész holttestét

Vágólapra másolva!
Az itthon is bemutatott Treme című sorozatban játszott Michael Showers, akinek holttestét a Mississippiben találták meg augusztus 24-én.
Vágólapra másolva!

Az itthon is bemutatott HBO-sorozatban, a Treme-ben szerepelt a 45 éves Michael Showers, akinek holttestét a Mississippiben, St. Louis és Toulouse közt találták meg augusztus 24-én, szerdán. A halál pontos körülményeit még vizsgálják. A Los Angeles Times szerint Showers barátnője azt vallotta, hogy párja kedden este elment meginni pár italt, azóta nem látta.

Showers - akinek volt kisebb szerepe a Vámpírnaplók-ban is - rendőrkapitányt alakított az HBO sorozatában, aki Helen Hill 2007-es meggyilkolása ügyében nyomozott.

Az HBO sorozata New Orleansban játszódik, három hónappal a Katrina-hurrikán pusztítása után. 2010 áprilisában volt a premier, a kedvező kritikai fogadtatás után az HBO már megrendelte a harmadik évadot is.