Sebestyén Balázs: Nem szeretek második lenni

Vágólapra másolva!
Ma, szeptember 5-én vele indul újra az RTL Klubon A széf, szeptember 12-től műsorvezetőként feltűnik a Való Világ 5-ben, és ő vezeti ősszel az Egy perc és nyersz című vetélkedőt. Rádiósműsora is jól megy, a legutóbbi mérések szerint a Morning Show megelőzte a Bumeráng-ot.
Vágólapra másolva!

Júliusban a 15 évnél idősebb magyar népesség 88,6 százaléka, azaz 7 millió 548 ezer fő hallgatott rádiót - állapítja meg a GfK-Ipsos rádiós közönségmérése. Az átlagosan naponta rádiózásra fordított idő (otthon, otthonon kívüli, közlekedés közben és a munkahelyen) épp négy óra volt. Legmagasabb a hallgatottság a reggeli, délelőtti időszakban, hattól tízig: ez az összes, rádióhallgatási idő több, mint harminc százalékát teszi ki. A rádióhallgatás a csúcsot kilenc órakor éri el, ekkor a 15 évesnél idősebb lakosság 25,8 százaléka kapcsolódott be a műsorokba. A mérések szerint a leghallgatottabb sávban a Morning Show veri a Bumeráng-ot, a fiatal hallgatóknál a legnagyobb az előnye.

Sebestyén Balázs önként mondott le az X-Faktor-ról, de így is három műsora lesz ősszel az RTL Klubon: nagyon jól keres, de így is talál motivációt a rádiózásban. "Ezt a műsort akkor van értelme csinálni, ha piacvezetők tudunk lenni. Lassan két éve megy a Class FM-en, és én nem szeretek második lenni. A koránkeléssel nincs különösebb gondom, de nem lehet hozzászokni. Anyagilag pedig igencsak motiválva vagyok, mert az én cégem készíti a műsort" - magyarázta az [origo]-nak.

ipsos

"De ami ennél sokkal fontosabb motiváció, az önkifejezés, mert A széf, a Való Világ nagyon jó műsorok, de ott más az én szerepem. Személyiséget, humort bele lehet vinni egy tévés vetélkedőbe, realitybe, sőt, kell is, de a rádióban van lehetőség az önkifejezésre, hétköznapi dolgokról el tudom mondani a véleményem. Fábry Sándor talkshow-ja olyan formátum, ahol ő el tudja mondani, amit gondol és nekem is szükségem van erre. A rádióban foglalkozhatok a közéleti dolgokkal, provokálhatom a hallgatókat" - tette hozzá. Úgy véli, hogy rádióműsorból rövid idő alatt jobban meg lehet ismerni valakit, mint tévés műsorvezetőként, ahol kötöttebbek a szerepek.

ipsos

Vadon Janival régi kollegák az RTL-nél, Rákóczi Ferit - aki ez előző tévés évadban épp a rivális Tv2 arca volt - megörökölték. "Előttünk vezetett reggeli műsort, de amikor hívott minket a rádió, láttuk, hogy kevesek vagyunk egy ilyen műsorhoz, mert ha kettő közül valaki beteg, kiesik, akkor baj van. Mi mondtuk, hogy megtartanánk Ferit: ő kicsit kevesebbet beszél, de jókat mond. Én vagyok a nagydumás, az én kezemben a pálca, de kell két ember, aki rezonál, reflektál a dolgokra. Azért hoznak új sztorikat is, de nekik megfelel a reagáló szerep. Feri néha konfrontálódik velem, egy jó összeveszés nem árt a műsornak" - vélte Sebestyén.

Bochkor Gáborékkal volt egy összetűzésük a közelmúltban. "Élő adásban közölte, hogy bumerángos hallgató ne járjon olyan primitív emberrel, aki minket hallgat. Volt benne ingerültség, tán még magának sem vallja be, hogy zavarja, hogy tizenkét év után jött három ember, akik piacvezetők lettek a műsorsávban. Ugyanabból a piacról élünk, nem illett volna leprimitívezni a hallgatók bő felét. Ő tudja, miért mondta, én ezen rettenetesen meglepődtem. Ő egy ösztönös, hirtelen, önérzetes ember, nehezen tűri, hogy megelőzzék, ahogy én is nehezen tűrném. Az ingázókat, véglegesen még nem döntőket egyértelműen hozzánk küldte ezzel, így szerintem óriási hiba volt leszólni a hallgatót" - magyarázta.