Színházi szerepeitől függ, mikor megy börtönbe Stohl

Vágólapra másolva!
Amennyiben Stohl András idén ősszel kezdi meg a tíz hónapos börtönbüntetését, és öt hónap után feltételesen szabadul, elvileg képernyőre kerülhetne 2012-ben az RTL-en, akár a Csillag születik, akár egy következő Való Világ, akár a harmadik X-Faktor műsorvezetőjeként. Az [origo] megkeresésére elmondta, hogy valószínűleg már szerdán, a Nemzeti Színházban tartott egyeztetésen kiderül, nagyjából mikor vonul börtönbe, és hozzátette, hogy szívesen tévézne, ha hívná az RTL Klub.
Vágólapra másolva!

Stohl András az [origo] megkeresésére elmondta, hogy rendkívüli társulati gyűlés lesz szerdán délután a Nemzeti Színházban, ahol Alföldi Róbert igazgató eldönti, átveszik-e a kollégák a tíz hónapos börtönbüntetésre ítélt színész szerepeit a 2011-2012-es színházi évadban. "Nekem az a jó, ami a színháznak jó. Ami biztos, hogy szeptember végén lesz Nyitrán egy színházi fesztivál, ott mindenképp meg kell jelennem" - tette hozzá.

Kérdésünkre azt mondta, hogy nem gondolkodott még azon, milyen műsorral térne vissza a képernyőre, ha 2012 tavaszán már szabadulna. (Stohlt tízhónapos szabadságvesztéssel büntették, de az ítélet szerint öt hónap letelte után szabadulhat.) "Korai ezen tűnődni. Nincs olyan műsor, amire eleve nemet mondanék, de mindenről a csatorna vezetősége dönt. Én természetesen szívesen megyek, ha hívnak" - jelezte.

A keddi ítélethirdetéskor az nem hangzott el, hogy mikor kell börtönbe vonulnia Stohlnak, ő azonban azt nyilatkozta újságíróknak, hogy minél hamarabb meg szeretné kezdeni büntetése letöltését. A pontos időpont függhet attól, hogy mi lesz az eredménye a Nemzeti Színházban zajló szerdai megbeszélésnek.

A színház honlapján szűkszavú közlés található. "A Nemzeti Színház Nonprofit Zrt. tudomásul veszi a Stohl András ügyében hozott jogerős bírósági ítéletet. A színház működésében történő változásokról hamarosan tájékoztatjuk a közvéleményt." Az intézmény sajtóosztályán az [origo] érdeklődésére elmondták, hogy ha Alföldi Róbert igazgató és a színház alkalmazásában álló Stohl között megegyezés születik, akkor tájékoztatják a médiát, de jelenleg még nincs hír arról, hogy átveszik-e a színész szerepeit mások (és így heteken belül megkezdheti a büntetés letöltését).

Stohl a televíziós munkáit hónapokkal ezelőtt visszaadta, és Kolosi Péter, az RTL programigazgatója szerdán az [origo]-nak elmondta, hogy ha lezáródik az ügy, leülnek vele, és megbeszélik a továbbiakat. "Mindig azon az állásponton voltunk, hogy amit elkövetett, azért felelnie kell a törvény előtt, ez azonban nem jelenti azt, hogy nem vezethet tévéműsort" - tette hozzá.

Négy műsornál is szóba jöhet

Karambolja után Stohl maga mondott le az X-Faktor vezetéséről, és ugyan a Való Világ 4-et elvállalta, a műsorfolyam közepén kiszállt. Ha idén ősszel, októberben börtönbe vonul, akkor jó magaviselet esetén márciusban-áprilisban feltételesen szabadul, így semmi nem gátolja meg, hogy az esetleges hatodik Való Világ-sorozatban részt vegyen jövő ősszel, elvégre a reality első négy évadjának meghatározó műsorvezetője volt. Ugyancsak elképzelhető, hogy a harmadik X-Faktor-ral tér vissza, bár az RTL most Ördög Nóra mellé nem keresett mást, és a legtöbb országban ez a formátum egy műsorvezetővel megy.

Feltűnhet Stohl a Reggeli-nél (amelyet éveken át vezetett), ebbe a műsorba akár ideiglenesen vissza is térhet 2012-ben. A tévécsatornák rendszeresen, évente többször végeztetnek kutatásokat műsorvezetőikről, így tisztában vannak azzal, melyik képernyősnek milyen a társadalmi elfogadottsága, hány százalékos az ismertsége, mennyire tartják hitelesnek, milyen az úgynevezett "burn out"-mutatója, vagyis fáradtsága, kiégettsége.

A negyedik műsor, ahol felmerülhet a neve, a Csillag születik, amelyet ő vezetett korábban Ördög Nórával. Utóbbi - Stohl kiesése után - Nagy Sanyit kapta partnerként 2011 tavaszán, a csatorna pedig állítólag elégedett volt vele, a nézettség is igen magas volt. Hogy lesz-e Csillag születik 2012 tavaszán, arra Kolosi kitérő választ adott: "Előbb legyünk túl az őszön: még el sem indult az X-Faktor. A Csillag születik idei nézettségi sikere indokolná az újabb évadot, de lássuk előbb, hogyan teljesít a magyar reklámpiac."