Méltatlankodó Lady Gogo és Mónika Show-szökevények az X-Faktorban

Vágólapra másolva!
Második casting-adásával folytatódott az X-Faktor az RTL Klubon. A válogató első szakaszából százötvenen jutnak tovább.
Vágólapra másolva!

Második casting-adásával folytatódott az RTL Klub tehetségkutató műsora, a formátumnak megfelelően tehetségek és rettentő hamis, nem színpadra való próbálkozók váltogatták egymást, az elvárásoknak megfelelően reagáló, hol fütyülő, hol mámorosan ünneplő, hangulatfelelős által irányított közönség háttérzajában. A válogató első szakaszából százötven jelentkező jut tovább.

A második adásra is jutottak sztárokat imitáló fiatalok. "Magyarországon nem díjazzák azt, aki merészebb, bátrabb, mert önmaga lenni" - magyarázta egy Lady Gagának öltözött lány, aki Lady Gaga-számot énekelt egy kisvárosi karaokebárnak megfelelő színvonalon. A mentorokkal hosszan alkudozó, értetlenkedő lányt a zsűri - némi derültség közepette - Lady Gogónak nevezte, vonaglása, erotikusnak vélt tánca miatt. Bono-imitátor is megjelent a stúdióban, teátrális gesztusait, bizarr előadását szerette a közönség, a mentorok is továbbengedték.

rtl

A férjével, gyerekével érkezett Kovács Violetta idén Wolf Kati szerepét kaphatja a műsorban mint jó hangú, kisgyerekes családanya, aki elfér a főképp fiatalok alkotta mezőnyben. "Megfogta a kezedet a popzene, itt fogsz élni velünk" - mondta neki Geszti. Később mélypont jött, "Párduc lányok" fantázianéven indult anya és lánya, előadásuk a Mónika Show vagy a Balázs Show legkínosabb perceit idézte.

Még két casting-adás lesz az RTL Klubon, utána jön a Tábor-etap, két adással egy hétvégén.