"Árpa Attila volt a mumusunk" - Klausmann Viktor a Szerencsekerékről

Vágólapra másolva!
A Story4-en szeptember 19-én indult az új Szerencsekerék, amelyben a régi verzió műsorvezetője és főszerkesztője, Klausmann Viktor is szerepet kapott - bár sokáig gondolkodott rajta, hogy elvállalja-e a munkát. Korábbi műsorvezetőtársaival, Gajdos Tamással és Vízy Andrással ma is jó kapcsolatot ápol, és szívesen emlékszik a klasszikussá vált játékra is, amikor valaki igen sajátos megoldással állt elő a "Tudja, hol szorít a cipő"-re.
Vágólapra másolva!

A Szerencsekerék eredetije, a Wheel of Fortune 1975-ben indult az Egyesült Államokban - és a mai napig fut -, majd több mint negyven országba átkerült: Magyarországon 1993 és 2001 között ment, kezdetben a Magyar Televízióban, 1997-től pedig a Tv2 műsorán. A Story4 tehát tíz év kihagyás után vette elő a játékot, amelyet ennek megfelelően próbál felpörgetni.

"Az alapszisztéma nem változott, mássalhangzót kell mondani, magánhangzót kell vásárolni, meg kell forgatni a kereket, és meg kell fejteni egy rejtvényt. A magyar nézők megszokhatták, hogy a három alapjátékot követi a fődíjért való játék: ez most megváltozik, lényegesen több játék lesz - amíg a Szerencsekerék legutóbbi szériájában huszonegy-két perces adások voltak, addig most harminc percnél hosszabb játékokat készítünk. Azt gondolom, ha valaki tényleg végig akarja izgulni a harminc percet, annak minden második percben tudunk valami izgalmasat mondani vagy mutatni. Változott a Szerencsekerék ritmusa, gyorsabbak leszünk, és sűrűbbek" - mondja el az [origo] kérdésére Klausmann Viktor.

story4

A műsorvezető új társakat is kapott Árpa Attila és Rácz Zsuzsa személyében, de korábbi kollégáival, Gajdos Tamással és Vízy Andrással is tartja a kapcsolatot, üzleti ügyekben is segítenek egymásnak. Árpa szerinte kitűnő választás: "Árpa Attilával nagyon régóta ismerjük egymást: amikor én 1997-ben elkezdtem a Tv2-n a Szerencsekerek-et, akkoriban kezdett el ő az RTL Klubnál dolgozni. 1999-2000-ig nagyon sok produkción dolgozott ott, gyakorlatilag ő volt a mumusunk, a legnagyobb ellenfelünk. Úgy is fogalmazhatunk, hogy két egykor volt ellenfél találkozott most. Az eddigi közös munkánk alapján azt látom, hogy Attila vérprofi és nyugodt, maximálisan tisztában van vele, miként kell ezt csinálni. Amúgy pedig színész is, biztos vagyok benne, hogy bele is éli majd magát néhány helyzetbe" - véli Klausmann.

A csapat harmadik tagja, Rácz Zsuzsa a Rise FM műsorvezetője volt, a Skandináv lottó-ban pedig együtt lehet látni Klausmann-nal, aki így jellemzi kolléganőjét: "Egy pörgős, nagydumás Barbie baba, akit nagyon szeretünk. Kicsit szemtelen, kellően cinikus csaj, ebből következik, hogy a feladata is több lesz annál, mint a némaságot fogadott betűforgató kislányoké volt." Klausmann szerint adta volna magát, hogy vele és Árpával a jóra, a rosszra és a szépre osszák fel a szerepeket: "Kísérleteztünk is ezzel, de az első néhány adásig maradjon inkább titok, hogy ebből mi lett. Szerintem sikerült úgy kialakítani a karaktereket, hogy ne nagyon nyúljunk bele, mindenki hozza a saját formáját, amitől csak érdekes lehet a műsor" - fogalmaz.

story4

Klausmann először egyébként nem is akarta elvállalni az új verzió irányítását: "Amikor a műsorvezető-válogatás elindult, még ragaszkodtam ahhoz, hogy csak főszerkesztőként vegyek részt a produkcióban. Amikor elkezdték pedzegetni, hogy engem szeretnének műsorvezetőnek, azt gondoltam, nem akarok a saját magam műsorvezetője lenni. Aztán azt mondtam, egyetlen esetben belemegyek: ha készítenek egy szimpátiakutatást, és kiderül, hogy a nézők még ismernek engem, sőt, engem szeretnének látni a műsorban. Készült is egy ilyen, amin elég jó eredményt értem el, úgyhogy azt gondoltam, nyugodtan megpróbálhatom" - meséli.

"Hiú ember vagyok, borzasztóan kíváncsi vagyok arra, hogy azok az emberek, akik annak idején öt-tíz évesen megismertek engem egy szituációban, huszonöt-harminc évesen hogyan fogadják azt, hogy ugyanabba a helyzetbe keveredtem. Nagyon sokat gondolkodtam is, hogy elvállaljam-e. Negyvenöt éves vagyok, lenyomtam nyolcszáznegyvenhat darab Szerencsekerek-et, de egy dolgot biztosan tudok: nem leszek ugyanaz, aki tizenöt évvel ezelőtt voltam, sokat változtam, gyarapodtam fejben, súlyban, mindenben" - teszi hozzá.

story4

Ezzel együtt szívesen emlékszik a régi játékokra is, például a rengeteg sztárvendégre, aki az évek során megfordult a műsorban: "Gyakorlatilag a jobb oldaltól a bal oldalig, alulról felfelé, keresztben-hosszában mindenki szerepelt az adásainkban, a magyar közéletben akkoriban nem volt olyan, aki ne jött volna el hozzánk játszani. Nem tudok egyetlen esetet kiemelni" - mondja.

Hibás megfejtésből is megvan a kedvence, amely már-már szállóigévé vált: "A klasszikus, amit mindig emlegetünk, az a 'Tudja, hol szorít a cipő', amit valaki úgy fejtett meg, hogy 'Tudja, hol szeret a cápa'. A mai napig nem tudtunk rájönni, hogy miért ez a megoldás született, pedig nagyon komolyan és határozottan rávágta akkor a fiatalember. Az utolsó adás után csináltunk egy összeállítást az emlékezetes pillanatokból, bevágtuk a nagy dumákat, a nagy csődöket meg a nagy örömöket, de ez maradt meg bennem a legjobban" - meséli.