Indul az új Charlie angyalai-sorozat, Miami a háttér

Vágólapra másolva!
Az eredeti sorozat premierje után harmincöt évvel, szeptember 22-én indul az Egyesült Államokban a Charlie angyalai friss változata. Az új lányok korántsem angyalok, a történet szerint mindhárman zűrös múlttal rendelkeznek.
Vágólapra másolva!

A 1976 és 1981 között futott Charlie angyalai-t az ABC újította fel, és szeptember 22-én, az eredeti változat premierje után - napra pontosan - harmincöt évvel küldi adásba. A készítők, a korábban a Smallville-t jegyző Al Gough és Miles Millar Los Angelesből Miamiba helyezték át a történetet, és a lányok karakterét is megváltoztatták - nem akartak remake-et készíteni, inkább egy modern akciósorozatot hoztak létre, amely lazán kötődik a Charlie angyalai sztorijához.

abc

"Amikor az ember előáll az ötlettel, hogy újra elkészíti a Charlie angyalai-t, tulajdonképpen egy céltáblát szegez a hátára. Végül is azt kell valahogy elérni, hogy ne csak a régi rajongókkal találjuk meg a kapcsolatot, de be tudjunk vonzani új nézőket is" - mondta az Associated Pressnek Gough. Az új angyaloknak ennek megfelelően teljesen más a hátterük, még a nevük sem ugyanaz, mint a régieknek. Az első epizódban a korábbi tolvaj, Abby és a kegyvesztett zsaru, Kate új társat keresnek meggyilkolt kollégájuk helyettesítésére - így találkoznak Eve-vel, aki rendszeresen vesz részt utcai autóversenyeken.

A három, korántsem szent életű hölgyet Rachael Taylor (Transformers), Annie Ilonzeh (General Hospital) és Minka Kelly (Friday Night Lights - Tiszta szívvel foci) játssza, segítőjüket, Bosley-t pedig Ramon Rodriguez (Drót). A sorozattal korábban is többször foglalkoztunk már.