Kiütötte ellenfelét az ÖsszeEsküvők szereplője

Vágólapra másolva!
Október 7-én este Mása második összecsapását is megnyerte a TV2 valóságshow-jában, így visszaköltözött a bekamerázott épületbe.
Vágólapra másolva!

Október 7-én az ÖsszeEsküvők-ben Mása már a második összecsapását nyerte, meglehetősen nagy fölénnyel, 78 százalékkal, így ő volt az, aki visszaköltözhetett a rezidenciára. Mivel négy szavazóból három őt választotta, vélhetően sokan tudnak azonosulni az elvált, két gyerekét egyedül nevelő nővel, még úgy is, hogy az anyósjelöltek nem szeretnék őt többet játékban látni. A vesztes Zsanika is túl volt már egy összecsapáson, de ezúttal nem szavaztak neki bizalmat a tévézők.

tv2

A győztes korábban egy éjszakát kapott az általa választott fiúval, de Mása ajándékát ezúttal nem közölte a műsorvezető-páros, Till Attila és Peller Mariann. A jövő héten két ismert ember költözik be az épületbe, de őket sem nevezték meg az élő műsorban.