268 millió forintot fizetett az MTVA a magyar futballközvetítésekért

Vágólapra másolva!
Bő 268 millió forintért kapta meg a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap - így az MTV - a magyar Eb-selejtezők és a liga egyes meccseinek közvetítési jogait.
Vágólapra másolva!

268 millió 290 ezer forintot fizetett a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap a magyar futballválogatott 2011-es Eb-selejzetőinek, valamint a magyar futballbajnokság első osztálya egyes mérkőzéseinek közvetítési jogaiért a korábbi jogtulajdonosnak, a Chello Central Europe-nak - tudta meg az Átlátszó.hu (a témával itt foglalkoztunk). Korábban az [origo] is kérte az MTVA-t, hogy hozza nyilvánosságra az újonnan kötött szerződéseket.

A szerződés megkötése után Máté Pál, a Sport TV főszerkesztője csak annyit mondott, hogy a Chello Central Europe több héten át tartó tárgyalássorozat után biztosította a Magyar Televízió számára, hogy párhuzamos élőben közvetítse a 2011-es Eb-selejtező mérkőzéseit.

Az MTV-hez az Eb-selejezők és a liga meccseinek részleges jogai az új médiatörvényben foglaltak alapján kerülhettek. A szövegben az áll, hogy audiovizuális médiaszolgáltató nem gyakorolhatja a kizárólagos közvetítési jogot "nagy jelentőséggel bíró események" esetében úgy, ha a hazai közönség legalább nyolcvan százalékát nem éri el (márpedig a Sport TV nem ér el öt tévézőből négyet).

A Médiatanács még nem hozott végső határozatot a kiemelt eseményekről. Jelenleg egy döntéselőkészítő tervezet létezik, melyről a hatóság 2011. szeptember 14-én tartott nyilvános meghallgatást. A társadalom számára kiemelten nagy jelentőséggel bíró események végső listája a meghallgatás tapasztalatinak összegzése után áll össze.