Hujber Ferenc: Szívesen leszek a magyar Jack Bauer

Az M1 hétfőnként látható sorozatában, a hackerekről szóló Hacktion-ben Hujber Ferenc játssza az egyik főszerepet, aki szerint a mai, számítógépektől vezérelt világban fontos is ilyen témáról forgatni. Oroszlán Szonjával elnevette a csókjelenetet, a Barátok közt-ben direkt negatív karaktert akart megformálni, és úgy véli, Magyarországon valahol mindenki kisebbség. A Hacktion forgatásán beszélgettünk vele.

Lement a Hacktion első három része: milyen reakciókkal találkoztál?

- Több emberrel is beszéltem, általában pozitívak voltak a reakciók. Akadtak azért, akik építő jellegű kritikát mondtak: egyesek szerint az első rész kicsit vontatott volt, mások szerint túl sok volt az információ, amit nem tudtak feldolgozni. Én is megnéztem az első részt, szerintem majdnem olyan, mintha film lenne, ilyet nem nagyon szoktak itthon csinálni. A színészeket nem világítják telibe, úgy vannak odarakva, ahogy kell, abszolút illeszkedik a mai nemzetközi sorozatgyártásba.

Eléggé a 24-re emlékeztet.

- Egy az egyben, én is a magyar 24-ként szoktam jellemezni a sorozatot: ott a CTU, ami a föld alatt van, senki nem tud a létezéséről, itt ugyanaz megy kicsiben. De hogy a magyar 24-ben én lehetek Jack Bauer, az nekem nagyon nagy megtiszteltetés.

Ez egyben az első komolyabb sorozatszereped. Érzel valami változást a filmforgatásokhoz képest?

- Úgy veszem, mintha film lenne, mintha folyamatosan forgatnánk ugyanazt a filmet. Inkább a szappanoperáknál más a tempó, ott egy komplett jelenetre van fél óra - ilyen szempontból a Barátok közt és a Jóban Rosszban jó iskola volt, tökéletesen megtanultam az időzítést. Megtanultam azt is, hogyan kell állnom, ha éppen fentről vagy alulról vesz a kamera, ami tulajdonképpen arról szól, hogy hogyan könnyítsük meg a többiek munkáját. Ez most is jól jön: itt például nagyon sok repülő jár, és amikor elmegy egy, akkor automatikusan leállok jelenet közben, mert tudom, hogy az a hangosztálynak úgysem lesz jó, nem lesz vágható.

Amikor felkértek a szerepre, habozás nélkül elvállaltad? Ha azt hallja az ember, hogy magyar sci-fi készül egy hackerügynökségről, valószínűleg arra gondol, hogy valami gagyi lesz.

- Nem haboztam, mert olyan emberek kértek fel, akiket ismertem. Az egyébként nem hangzott el, hogy sci-firől van szó: annyit mondtak, hogy hackerekről készül egy sorozat, mire elkértem a forgatókönyvet - tetszett, úgyhogy elvállaltam a szerepet. Végül is ez a jövő - vagy akár a jelen -, amit a Hacktion ábrázol. Amikor a Facebook alapítóját a Time magazin az év emberének választja, amikor Barack Obama megemlékezik Steve Jobs haláláról, amikor a stábtagokat is többet látom az okostelefonjukkal bíbelődni, mint egymással beszélgetni, akkor nem lehet azt mondani, hogy a kibervilág nem része az életünknek. Ilyen időkben nem arról kell filmet forgatni, hogy olvasgatunk a tóparton, mert annak nincs semmi realitása.

Még több kép az interjúról itt!

Te magad hogy viszonyulsz a számítógépekhez?

- Nem tudom kezelni a számítógépeket, viszont mindent elolvasok, ami érdekel. Amióta bejött az internet, azóta kitárult előttem a világ: szerencsére nem vagyok már arra kényszerítve, hogy a nyomtatott sajtóból tájékozódjak - amelyet mindenképp pénzel valaki -, megszűrhetem magamnak az információkat. Én például felkelek reggel, átolvasom a liberálistól a nemzeti radikálisig a magyar portálokat, és még néhány külföldi lapot, így tudok pontos képet kapni az eseményekről. Ezenkívül viszont semmit nem intézek interneten, se utalást, se vásárlást.

Ebben az is közrejátszik, amit a Hacktion-ből tudtál meg?

- Nem, ez már előtte is így volt, de amikor hallottam, hogy mik mennek az interneten, kicsit paranoiás lettem. A sajtótájékoztatón is elmondta Mano (Csillag Mano, a Hacktion kreatív supervisora - a szerk.), hogy ha a Google Earthben azt az alkalmazást használja valaki, amely mutatja, hogy éppen hol jár, azt mások is igen könnyen kifigyelhetik. Ha valaki ért ehhez, azt is megtudja, hogy az illető mikor nincs otthon, és addig simán kirámolja a lakását. Senki nem gondolhatja komolyan, hogy a Facebook azért jött létre, hogy ott barátokra leljenek az emberek: onnantól kezdve, hogy regisztrálsz, tökéletesen ellenőrizhető lesz mindenfajta kapcsolatod.

Térjünk vissza a Hacktion-re: a produkció körüli botrányból érzékeltél valamit? Akkoriban a Duna Tv egy teljesen más sztorit rendelt meg, az Egy különleges ember-t, amely egy időutazó vállalkozóról szólt volna.

- Egyrészt ha azt mondják, hogy egy időutazó vállalkozót kell eljátszani, arra én kapásból nemet mondtam volna. Másrészt én komolyan mondom, nem tudom, mi ez a botrány: fogtuk magunkat, leforgattuk, dobozba került, és ennyi. Ezt én inkább hisztériakeltésnek tartom: nehogy már úgy legyen valami Magyarországon, hogy egyszer csak elkészül. Olyat itthon még nem hallottam, hogy a média drukkolt volna egy készülő produkciónak. A Hacktion-nel kapcsolatban is az volt általában a cikkek első bekezdése, hogy milyen botrány volt körülötte - azt csak másodsorban említették meg, hogy kik játszanak benne, és miről is szól.

Még több kép az interjúról itt!

Milyen megint Oroszlán Szonjával forgatni?

- Szonjával már szinte testvéri kapcsolatban vagyunk, főiskolás korom óta ismerem, ő is engem, tényleg tök jó a viszonyunk. Volt, hogy a történet szerint csókolóznunk kellett, olyankor nevetve egymásra néztünk, és csak annyit mondtunk, essünk túl rajta gyorsan.

Játszottál a Barátok közt-ben és a Jóban Rosszban-ban is, előbbiben egy kifejezetten negatív karaktert, utóbbiban pedig egy sikeres orvost. Melyik szerepben érezted jobban magad?

- Nincs olyan, hogy egy szerepben jobban érezném magam: odamegyek, és megcsinálom a színészi feladatot. A Barátok közt-ben én ragaszkodtam ahhoz, hogy genyó legyek, mert elkezdett kialakulni egy jófiús imidzsem. Addigra már leforgattam a Közel a szerelemhez-t, ahol én voltam a kedves, aranyos, vidékről feljött parasztgyerek, utána meg jött a Valami Amerika, ahol pedig én lettem a kedves, aranyos legkisebb fiú. Ezzel szemben a főiskolán végig gonoszokat játszottam, és elementáris vágyat éreztem, hogy filmen vagy sorozatban is megmutassam ezt az oldalamat. Baromi jól jött ki, hogy egyszerre láttak az emberek a Barátok közt-ben - ahol megerőszakoltam a barátnőmet, és megkéseltem Gézát -, illetve a mozikban akkor futó Valami Ameriká-ban. Iszonyúan nagy ellenpont volt, és ettől - hála istennek - ki tudtam törni a skatulyából, és el tudtam szakadni a karaktertől is. Szerencsére nem azt hallottam az utcán a hátam mögött, hogy "Nézd, ott az Albert!", hanem azt, hogy "Nézd, ott a Hujber Feri!" Akkor tudtam, hogy nagyjából a helyemen vagyok.

Miért kellett ezután kimenni Angliába?

- Nagyon fontos volt, hogy világot lássak. Akkoriban elkezdtem iszonyatosan felfelé menni, csomó filmbe és színházba hívtak, rettentően pörögtem, aminek a vége csakis kiégés lehetett volna. Azt mondtam magamnak, hogy ha most nem megyek el világot látni, akkor soha. Megelőlegeztem magamnak azt a bizalmat, hogy ha visszajövök, ugyanott fogom tudni folytatni, ahol abbahagytam. Végül is jól jött ez az út, például az S.O.S. Love című filmet is végig angolul forgattuk, még a Magyarországon játszódó jeleneteket is. Londonban elsősorban nyelvet akartam tanulni, el akartam szakadni attól, ami itthon volt - be akartam bizonyítani magamnak, hogy képes vagyok megállni a saját lábamon, nem vagyok az az elkényeztetett ficsúr, akit állandóan kiszolgál a média. Ott se ismert ember, se színművész nem voltam, egy utolsó kis bevándorló voltam. Végül is túléltem, és amikor már éppen kezdtem volna kint is castingokra járni, akkor jött hazulról egy olyan felkérés, amelyet nem akartam visszautasítani: felhívott a Tv2, hogy mi lenne, ha az egyik műsorukban benne lennék három hónapig.

Még több kép az interjúról itt!

Ez volt a Sztárok a jégen, amit meg is nyertél. Lenne még olyasmi a korcsolyázáson kívül, amit szívesen megtanulnál egy tévéműsorban?

- Bármilyen őrültségben benne vagyok, akár egy Celeb vagyok, ments ki innen!-típusú műsorba is elmennék. Pszichológiailag nagyon érdekes, hogy egy ilyen helyzet mit hoz ki az emberből. Ott vagy mint egy ismert ember, akinek mindene megvan, és egyszer csak azt mondják neked, hogy egy hétig csak rizst ehetsz - és azt is csak akkor kapod meg, ha teljesítesz különböző feladatokat. A Celeb vagyok, ments ki innen!-ben is látványos volt, ahogy az itthon teljesen más arcukat mutató emberek egyre inkább kezdtek magukból kifordulni. Maximálisan egyetértek Verebes Pistával, aki azt mondta, hogy a Való Világ-ot kötelezővé tenné színinövendékek számára, mert az a mikrokörnyezet bárkiből képes kihozni extrém dolgokat.

Legalább egyszer te is kifordultál már magadból nyilvánosan, ledobtad a negyedikről egy videós stáb kameráját.

- Az egy felfokozott folyamat vége volt, akkoriban nap mint nap címlapon szerepeltem, anélkül, hogy bármi okot adtam volna rá. Ha hallgattam, akkor azt írták a bulvárlapok, hogy elvonultam a világ elől, és temetem a házasságomat; ha mondtam valamit, azt azonnal pszichológussal elemeztették, és kihozták belőle, hogy mentegetőzöm. Egyszerűen nem tudtam semmit tenni, amiből jól jöttem volna ki, és egyszer csak elegem lett. A dolognak egyébként nem lett komolyabb következménye, egyéves próbára bocsátottak, hogy ha az idő alatt tettem volna bármi hasonlót, akkor kellett volna csak kifizetnem a kamera árát. Utána még vissza is pereltem a lapot becsületsértés jogcímén, mert aljas és alattomos dolgokat állított a feleségemről.

Egy korábbi interjúban ezt nyilatkoztad: "Engem általában félreértenek az emberek". Mit értesz ez alatt?

- Magyarországon - de érdekes módon csak Magyarországon - ha mondasz egy szót, az bármikor pejoratív értelművé válhat. Ha azt mondom, hogy tehetséges színésznek tartom magam, az azt jelenti, hogy beképzelt vagyok; ha azt mondom, "valamiből jól jöttem ki", az a másik ember szemében azt jelenti, hogy "megúsztam". Ilyen szempontból az sem jó szó, hogy "félreértenek", mert azt is jelentheti, hogy magyarázkodom - ugyan mindenkinek igaza van abban, amit rólam gondol, mégis azt mondom, hogy félreért. Egyszerűen nem tudok olyat mondani, amit egy magyar ember ne tudna negatívvá tenni. Ez pont olyan, mint a celebség: sehol máshol a világon nem ciki, de itt, nálunk az. Furcsa dolog, de Magyarországon valahol mindenki kisebbség, mert magyarként annyit kell dolgoznia egy másik magyar elismeréséért, mintha máshol afroamerikai lenne. Itt, ha valamiben sikeres vagy, az tíz másik embernek rögtön elkezdi szúrni a szemét, és mind a tíz azon kezd el dolgozni, hogy te rossz legyél.