Brózik Klára: Ilyen kis szentimentális vagyok

A Jóban Rosszban dr. Káldor Margitját alakító Brózik Klára hat év után hagyta ott a napi sorozatot, és New Yorkba költözött, hogy nyelvet tanuljon. A szériát az interneten követi, és a volt kollégák közül is többekkel tartja a kapcsolatot, de szerinte az csak később fog kiderülni, hogy a velük való viszony tényleg baráti-e. Karakterével sokban hasonlítanak egymásra, és úgy véli, előnyei is vannak annak, ha azonosítják a szereppel. Egyhetes itthon tartózkodása alatt, a Tv2 büféjében beszélgettünk vele. 

Már jó egy hónapja New Yorkban laksz. Azt kaptad, amire számítottál?

- Jó nagyon kint lenni, olyan, amilyenre számítottam. Kulturálisan és más szempontból is hatalmas olvasztótégely, ahol minden non-stop megtalálható - ami nyilván fárasztó is lehet, de én szeretem. Napi négy órában járok nyelvtanfolyamra, egy elég jó nyelviskolába, ahol csadoros egyiptomi lányoktól a kínaiakon keresztül a kazahsztániakig mindenféle nép megtalálható. Nagyon érdekes az egész, mert az órákon általában olyan témákról beszélgetünk, amelyekből megismerjük egymás kultúráját. Egy évig, másfél évig tervezek kinn lenni, majd kiderül, hogy mennyi ideig maradok. Magyarország a hazám, úgyhogy haza fogok jönni.

Mi hiányzik a legjobban Magyarországból?

- Magyarország úgy, ahogy van. Amikor jövök haza, és úgy száll le a gép, hogy a Duna fölött átrepül, és látom a hidakat, a várat, a Parlamentet, akkor elsírom magam. Ilyen kis szentimentális vagyok.

A színészi karrieredet is építgeted odakint, vagy csak a nyelvtanulásra koncentrálsz?

- Az elsődleges célom a nyelvtanulás, de például intéztem már három előadást - kettőt New Yorkban, egyet Bostonban - a Délután című darabunknak. Kulturális szervezéssel, jótékonysági programok szervezésével itthon is sokat foglalkoztam, most is elsősorban azért jöttem haza, mert Debrecenben zajlott egy nagy mellrákellenes kampány, a Holnapom Egyesület szervezésében. Annak idején a Jóban Rosszban-ba is bekerült egy történetszál, amely a mellrák veszélyeire hívta fel a figyelmet - akkor a mellrák elleni küzdelem világszerte legismertebb arca, a magyarországi nagykövetként is ismert Nancy Brinker ellátogatott a stúdióba, és személyesen köszönte meg, hogy a Tv2 foglalkozik a témával. Azóta tartom a kapcsolatot Nancyvel és szervezetével, a Susan G. Komen for the Cure-ral, amely szeptemberben New Yorkban is szervezett egy jótékonysági futást 25 ezer ember részvételével - a következő eseményen talán nekik is tudok segédkezni.

A Jóban Rosszban-t fogod nézni továbbra is?

- Ez alatt a négy hét alatt is követtem az interneten, kíváncsi voltam, Margitka drámájából mi jön át a képernyőn. A kollégák miatt biztosan bele fogok nézni később is, érdekel az is, hogyan alakul a történet az után, hogy a karakterem már nincs benne.

A stábból kikkel fogod tartani a kapcsolatot?

- Az alkotók közül a női producerünkkel vagyok nagyon jóban, már-már baráti a viszonyunk. A szereplők közül Fridel Fruzsival (Nemes Viola egykori alakítója - a szerk.) a legjobb a kapcsolatom: ő szintén benne volt a kezdőcsapatban, de pár éve már nincs képernyőn. Ő azt az értékrendet képviseli, amellyel maximálisan tudok azonosulni: tizenakárhány éve együtt van a férjével, két gyermek édesanyja, nem a celebpartik határozzák meg az életét. A hét éve tartó kollegiális viszony nyilván többekkel baráti kapcsolattá forrt, de az csak most fog kiderülni, hogy ezek tényleg barátságok-e.

Ki segített, hogy érvényesülj a szakmában?

- Nem nagyon tudok egy konkrét mentort vagy példaképet mondani, sok embertől tanultam - a gyerek sem úgy szocializálódik, hogy egyetlen embertől tanulja meg a dolgokat. A Madách Színházban több idősebb kollégát figyeltem munka közben, az nagyon jó iskola volt. Több ember van, akit tisztelek, felnézek a munkásságára, és ha esetleg együtt dolgozunk, az a mai napig óriási élményt tud jelenteni. A sorozatban nagyon szerettem együtt dolgozni Jánosi Dáviddal (Nemes Viktor alakítója - a szerk.): a karaktereink körülbelül három évig alkottak egy párt, és utána is, ha összekerültünk egy jelenetben, teljesen természetesen tudtunk egymással viselkedni. Nagy élmény volt még Görög Lacival forgatni, őt látni dolgozni, de ugyanezt elmondhatom például Haumann Péterről is. De nem csak színésznőként dolgoztam, voltam én már sok minden. Egyszer egy musical-opera szakon végzett rendező barátom kért fel, szerette volna, ha az egyik estjéhez én választom ki a ruhákat. Azt gondolta rólam, hogy jó ízléssel rendelkezem, és kellő affinitással ahhoz, hogy ezt a feladatot megoldjam.

Komolyabb feladat volt az öngyilkos karakter eljátszása.

- Nagyon szép végjátékot kaptam az íróktól és a producertől, amelyen körülbelül egy hónapig dolgoztunk. Színészileg tényleg nagyon összetett volt ez a folyamat: először azt a traumát kellett megjeleníteni, amikor Margitka megtudja, hogy nem lehet gyermeke, ebből jött az öngyilkossági kísérlet, majd a pszichiátriai kezelés.

Nem féltél attól, hogy az öngyilkossági jelenet esetleg olyan hatással lesz a fiatal nézőkre, hogy követik a példát?

- Ha az emberek odafigyelnek arra, hogy mi történik előtte és utána - és nem csak a rosszat veszik észre -, akkor nem történhet ilyen. Én magam is mondtam több helyen, hogy igen, kerülhet az ember olyan helyzetbe, amikor megfordul a fejében az öngyilkosság gondolata, de nem szabad ezt választani: mindig lehet más megoldást találni, mint hogy eldobjuk az életünket. Lehet segítséget kérni, ez nem szégyen. Az öngyilkossági jelenetet tartalmazó epizód előtt és után ezért mutattuk a lelkisegély-szolgálat számát, és a felhívást én mondtam fel. Nyilván vannak az életben boldog és boldogtalan pillanatok is, egy napi szappanoperának mindkét oldalt kötelessége bemutatnia - ezért nem akartuk kihagyni az öngyilkossági kísérletet.

Ha te választhattad volna meg, hogy milyen véget érjen Margit története, mit választottál volna?

- Nekem tetszik, ami történik vele. Nem szóltam bele, de a forgatókönyvírók és a producer így is nagyon jól eltalálták: amikor forgattunk, végig azt éreztem, hogy megadják a tiszteletet a karakternek, akit hét éve felépítettünk, és akit a nézők is szeretnek. Nagyon boldog voltam, hogy méltó befejezést kaphattam: nem úgy voltak vele, hogy ha el akarok menni, akkor holnap gyorsan kinyírnak, hanem lett egy folyamata az egésznek. Olyan vég lesz, amilyet a nézők is várnak Margittól.

Ez a végjáték volt eddig a legnehezebb színészi feladatod?

- Ezt így nem mondanám. Ha őszinte akarok lenni, a legnehezebb talán azt volt eljátszani, hogy celeb vagyok, miközben szívesebben foglalkozom közszolgálati témákkal, nemcsak a mellrák ellen, de állami gondozott gyerekekért és értelmi fogyatékosokért is kampányolok. De ha konkrétan színészi feladatokról beszélünk, akkor talán a Bernarda Alba háza című darabban volt a legnehezebb dolgom, ahol Martiriót játszottam. Igazság szerint a Jóban Rosszban Margitjával is nagyon sok minden történt korábban is, amit nehéz volt eljátszani - nyilván nem is lehet egy középszinten tartani a karaktert, mert akkor unalmassá válik. Van azért egy-két karakter, amelynek nagyon örülnék, ha eljátszhatnám. Például amiért Charlize Theron Oscar-díjat kapott A rém című filmben - a prostituált, akiből sorozatgyilkos lesz -, az remek szerep. Az is vonz, amit Juliette Lewis szokott megjeleníteni, szeretem a szellemileg kicsit visszamaradott, elvont vagy őrült karaktereket.

Valahol azt nyilatkoztad, hogy a napi rutinfeladatok megölnek színészileg. Miért csak most szálltál ki a Jóban Rosszban-ból?

- Régebb óta éreztem, hogy elég volt, de azért csináltam tovább, hisz - a színjátszás mai helyzetében - luxus otthagyni egy napi sorozatot. Végül is hat vagy hét év után jutottam el odáig, hogy kilépjek, eddig bírtam a tempót. Az utóbbi időben már dupla epizódokat forgattunk, mellette színházi szerepeim is voltak, a Tv2 Akadémiára jártam, és rengeteg jótékonysági rendezvényen vettem részt. Belefásultam. Arról szó sincs, hogy hálátlan lennék a sorozattal vagy a csatornával szemben, a közönségtalálkozókat például még mindig én szervezem.

Mennyire formálhattad a karaktert?

- Volt rá lehetőség, mert valamennyire azért el lehet térni a megírt szövegtől: szinonimákat lehet mondani egy-egy szó helyett, fel lehet cserélni a szavak sorrendjét, vagyis van rá lehetőség, hogy magamból is adjak valamit a szerephez. Egyfajta szimbiózis ez, végtére is belőlem építkezik a karakter. Vannak köztünk hasonlóságok is: én is kiállok az elesettekért, az igazságtalanságot én sem bírom elviselni. Margitka talán annyira nem szókimondó és karakán, én valahogy tűzrőlpattantabb vagyok.

A nézők viszont így is azonosítanak vele.

- Szerencsére orvosi tanácsokat azért nem szoktak tőlem kérni az utcán. A szereppel való azonosításnak megvannak egyébként az előnyei is, amelyet például az Egyenlő eséllyel a rák ellen nevű kampányban is tudtam kamatoztatni. A program keretében olyan falvakban szervezünk egészségnapokat, ahol a lakosság hatvan-hetven százaléka roma vagy hátrányos helyzetű rászoruló. Az ilyen településeken még jobban azonosítanak a szereppel, ott én Margit doktornő vagyok, ami azért jó, mert hallgatnak rám a helyiek, az én hatásomra legalább bejönnek a szűrőbuszba.