Akcióban az Álomépítők csapata

Vágólapra másolva!
Október 27-én, csütörtök este folytatódik az Álomépítők a Viasat3-on: a csapat ezúttal egy gyerekeit egyedül nevelő asszonyon segít.
Vágólapra másolva!

A Viasat3 Álomépítők-csapata újabb évaddal került a képernyőre. A műsorvezetők, Nagy Sanyi, Kate, a belsőépítész és Nikosz, az építész idén tíz családnak próbálnak segíteni, olyan közösségeket kerestek fel, amelyek önhibájukon kívül kerültek kilátástalan helyzetbe.

viasat

Csütörtökön este 22.10-től Sarolta segítségére sietnek az Álomépítők. Az produkció közlése szerint az asszony és négy gyermeke sokáig élt rettegésben az agresszív férj miatt, majd Sarolta nem bírta tovább nézni, hogy a férfi nem csak őt, de a gyerekeket is megveri, ezért velük együtt elszökött. Semmit nem vittek magukkal. Alig egy éve kapták a hírt, hogy soha többé nem kell menekülniük, a férj elhunyt, anyagi gondjaik azonban nem oldódtak meg. Sarolta két lányával és két kisfiával az utcára került: az asszony utolsó reményként az álomépítőket hívta segítségül.