Rideg szívű főgonoszt alakít A bárka magyar származású szereplője

Vágólapra másolva!
A magyar gyökerekkel is rendelkező Juan Pablo Shuk több latin-amerikai telenovellában szerepelt, majd két munka miatt Spanyolországba, Madridba költözött, ott kapta meg egy éve az AXN-en látható A bárka egyik főszerepét, Luis Gamboa figuráját. Fizimiskája miatt egyre többször kapja a gonosz karaktert, amit kicsit bán, mert kevesebben merik megszólítani az utcán.
Vágólapra másolva!

A Shuk nem tipikus kolumbiai vezetéknév.
- Apai ágon magyar zsidó gyökereim vannak, a nagyapám vándorolt ki az országból valamikor 1941-ben. Hírközléssel foglalkozott, amennyire tudom, mérnökemberként. Apám is Budán született, majd a család Mexikóba került, végül Kolumbiában kötött ki. A Schuk név pedig idővel Shukká lett, így is szerepel több adatbázisban. Több testvérem járt már Magyarországon, nekem még nem sikerült, de a közeljövőben sort kerítek rá.

Madridtól csak három óra repülővel.
- Igen, nincs olyan messze. A nagyapám háza állítólag még megvan, a címet tudom, szeretném egyszer látni, hol élt a háború előtt.

Hogyan kerül egy kolumbiai tévés színész a jelenleg egyik legkedveltebb spanyol sorozatba?
- A filmgyártás arrafelé nem túl erős, de több telenovellában dolgoztam, pár színházi munka mellett. Egy film miatt jöttem Spanyolországba, majd visszatértem Kolumbiába. Utána megint hívtak, a Tres metros sobre el cielo forgatására, és amikor annak a munkának vége lett, jött a felkérés A bárka című tévésorozathoz. Ez a munka egy éve tart. Castingokon természetesen megnéznek, de igazából egyik munka hozza a másikat.

Sok dél-amerikai színész próbál szerencsét Európában?
- Spanyolországban nem volt sok eddig, de mostanában mintha többen lennénk. Néha összefutunk, de nincs nagy összetartás, mert mindenki végzi a munkáját.

A bárká-ban rejtélyes gonoszt alakít - általában negatív szerepet kap?
- Szeretnek negatív szerepre alkalmazni. Egyszer tényleg nagyon gonosz voltam egy sorozatban, és olyan jól sikerülhetett az alakítás, hogy attól kezdve szinte csak a rosszfiú karakterével találnak meg. de az összes munkámra szívesen emlékszem, nem is tudnék kiemelni egyet sem. Volt, amelyben kisebb szereppel is jobban éreztem magam, mint főszereppel, ilyen előfordul.

Hogyan írná le a sorozatot?
- Sok titok lappang a történetben, amely tudományos-fantasztikus sztori. Arról szól, hogyan működnek az emberi kapcsolatok, ha itt a világvége. Ha bekövetkezik a részleges apokalipszis, akkor minden szó, minden tett hangsúlyosabbá lesz. Az én karakterem meg akarja szerezni a hajó irányítását, több olyan ok miatt, amiről most nem fecseghetek. Sajnos - vagy szerencsére? - beleszeret a kapitány lányába: eleinte csak érdeklődni kezd iránta, majd egyre erősebb a vonzalom. Az én figurám a sötét árnyék, amely a hajóra vetül, gonoszkodik folyton, nagyon erőszakos, akár gyilkolni is képes.

Gondolom, nem olyan, mint maga.
- Nem, én valójában nagyon is normális vagyok. A szemem alatti foltok sem igaziak, csak annyi történt, ami a rosszfiúkkal szokott, verekedésbe keveredett a karakterem.

A második évadban egy visszaemlékezésből kiderül, hogy mi is történt Luis Gamboával. Ezt nem lőnénk le, a sorozatot nézők miatt, ugyanis Magyarországon még csak az első évad közepén tartanak.
- Igen, azzal a jelenetsorral lehet magyarázni, hogy Gamboa miért lett zárkózott, hideg-rideg személyiség, miért zárta be a szívét mások előtt. Eldobta a barátságait is, egoista emberré lett. A forgatókönyvet nagyon szeretem forgatni, mindig érdekelne, hogy mi történik utána - de csak a forgatás előtt két héttel kapjuk meg a szövegeket. Szerintem a szerepeket nagyon egyenletesen osztották el az írók, nincsenek egyáltalán fölösleges szálak, mindegyiknek jelentősége van a történetben.

Forrás: [origo]

Itt talál képeket a forgatásról

A sorozat nagy siker Spanyolországban, nyeri a műsorsávját. Megismerik az utcán?
- Én átlagos ember vagyok, metrózom, elvegyülök, és sokszor látom, hogy felismernek, de nem nagyon jönnek oda. Az van, hogy a főgonosszal annyira nem szívesen haverkodnak a járókelők, mint a hősökkel. Azért néha leállítanak egy közös fotóra.

Melyik volt a legjobb és a legrosszabb napja?
- A legjobb az első volt, radikális váltás volt számomra, mert korábban filmben és telenovellában szerepeltem, heti sorozatban, sci-fiben nem, másképp zajlik minden. Az első nap elég ideges is voltam, de nagyon jó a csapat, így végül minden simán ment. Rossz emlék nincs, de a verekedéseket nehéz jól felvenni, sokszor kell gyakorolni, hogy jól sikerüljön.

A sztori szerint végig vízen vannak. Hajózni szeret?
- Szörfözni és vitorlázni is tudok valamennyire, és igen, imádom és tisztelem a tengert.