Közeleg a House vége, Hugh Laurie nem tévézik többet

Vágólapra másolva!
A végéhez közeledik a Doktor House, a címszereplő pedig jelezte, hogy nem kíván több sorozatot forgatni.
Vágólapra másolva!

A végéhez közeledik a Doktor House, amelyet csúcspontján 66 országban közel 82 millió tévéző követett. A címszereplő, az 52 éves Hugh Laurie pedig jelezte, hogy nem kíván több sorozatot forgatni, annak ellenére, hogy az utolsó epizód után nagyjából 70 millió dollárral (bő 16 milliárd forinttal) lesz gazdagabb - írta a Daily Record.

A brit tévézők által már 1981-ben megismert színész elmondta, hogy nem tudja elképzelni, hogy megint belevágjon egy ilyen méretű munkába, sokkal inkább érdekli az írás, a rendezés, a produceri munka. Az, hogy sorozatban nem kíván hetente dolgozni, nem jelenti azt, hogy szakít a színházzal, a szinkronmunkákkal vagy akár a filmmel.

A többszörös Emmy-jelölt, Golden Globe-ot kétszer elnyert Laurie a 170 epizóddal nagyjából annyit szerepelt, dolgozott, mintha ötven-hatvan nagyfilmet forgatott volna.

Nézegesse tévés blogunkat is: mennyibe kerül egy epizód Barátok közt?