VV5-bokszgála: Seherezádé lepofozta Kingát, Pétert péppé verték

VV5, box,
Vágólapra másolva!
Sok évvel a Sztárbox után az RTL a VV5 villalakóit eresztette össze, a "panem et circenses"-szólás jegyében. Az első, erősen döntetlenszagú meccsen Verát hozták ki győztesnek a pontozók, a második összecsapáson Seherezádé egyértelműen leverte Kingát. Attila könnyen verte a túlsúllyal küzdő, levegő után kapkodó Pétert, a végén pedig rendesen elkalapálta egymást Gergő és Csaba, folyt a vér, volt erő az ütésekben.
Vágólapra másolva!

A Való Világ bokszgáláján Sebestyén Balázs jelentkezett az RTL Klub kettes stúdiójából, némi fanyar iróniával a Madison Square Garden hangulatát emlegette. Erdei "Madár" Zsolt volt a gála szakkommentátora, aki elmondta, hogy már a meccs előtt nagyon izgult (nem nagyon értjük, miért), mellette Horti Gábor kommentátor ült, a ringben pedig a Csillag születik korábbi műsorvezetője, az Álomépítők-ből is ismert, csokornyakkendős Nagy Sándor volt a szpíker.

Fotó: Mudra László [origo]
További képekért kattintson a fotóra!

Az RTL - amely sok évvel ezelőtt nagyon erős nézettséget ért el a Sztárbox című show-val - külsőségekben beleadott mindent, hogy a bohóckodás tényleg jelentős sporteseménynek tűnjék, volt füstgép, sötétből, dübörgő zenére bevonuló főszereplők, vicces nevek ("Törvényen kívüli" Eszter, "Ördög" Vera), még Bunyós Pityu is belefért. Az első meccsen derakasan püfölte egymást az ügyvédnő és a volt modell, a pontozóbírók 2:1 arányban utóbbit látták jobbak, noha Eszter végig rohamozott. Erdei Zsolt egyenlő erők küzdelmét látta, ő nem tudott volna dönteni.

Fotó: Mudra László [origo]
További képekért kattintson a fotóra!

A második összecsapásban a "Szőke Ciklon" Seherezádé bunyózott "Királylány" Kingával, utóbbi bő tíz kilóval többet nyomott, hasonló magasság mellett. Egyértelmű dulakodást, dinamikus pofozkodást, női kakaskodást láthattak a tévézők, hiába készítették fel két héten át őket bokszedzők, hiába papoltak a védekezés fontosságáról, ennek nyomát nem lehetett látni. "Az érzelmek dominálnak" - kommentálta Madár. Seherezádé egyhangú pontozással nyert, ellenfele menten elbőgte magát, majd erősen méltatlankodott trénerének, Miló Viktóriának.

Fotó: Mudra László [origo]
További képekért kattintson a fotóra!

A harmadik meccsen a Kalapácsember, Attila bunyózott Péterrel, aki ugyan jelentős méretű hassal érkezett a kötelek közé, de - évtizedekkel ezelőtt - thai bokszolt. Ennek ellenére előbbi az első menetben módszeresen elnáspángolta kerekded ellenfelét, aki jobbára a menekülési útvonal keresésével foglalatoskodott. A második menetben nyomasztó fölényben volt Attila, Péterre rászámoltak, ennél még egy korábbi RTL-es realityben, a Survivor-ben is jobban érezhette magát, amikor vesegörccsel kórházba vitték. A harmadik etap értelmetlen volt, jelentősen eltángálták a nagy cselszövőt.

Fotó: Mudra László [origo]
További képekért kattintson a fotóra!

Technikailag és erő szempontjából is az utolsó összecsapás volt leginkább értékelhető, emberes pofonokat osztott ki egymásnak a börtönmúlttal rendelkező, masszívabbak tűnő Gergő és a hórihorgas, hosszabb kezű, fürgébb lábú Csaba. A második menetben vérezni kezdett utóbbi orra, előbbi szeme feldagadt, de rendületlenül püfölték egymást, talán nem is annyira a védettséget jelentő kendő miatt. A harmadik menetben már Gergő vörös orra sem volt túl esztétikus, egy kezdő orvostanhallgató elájult volna a sok vér láttán: a pontozóbírók 2:1 arányban mégis őt látták jobbnak, pedig ellenfele egy szép sorozatokat vitt be.

Fotó: Mudra László [origo]
További képekért kattintson a fotóra!

"Ez egy igazi férfimunka volt, gratulálok mindkettőjüknek. Nálam Csaba jobb volt, de mindenki szubjektívan pontoz" - magyarázta a végén Erdei Zsolt.

Olvasnivaló: élő adásban alázták megy az egyik VV-szereplőt