Az RTL Klubon a két X-Faktor és a három Csillag születik egyikét sem tudta nő megnyerni, az angol és amerikai tehetségkutatókban azonban többször hirdettek már női győztest. A ma már világszerte ismert Leona Lewis például a brit X-Factor harmadik szériájában tűnt fel, és tizenegy éves kislány is vitt már haza egymillió dolláros fődíjat az America's Got Talent-ből. Nézze meg videóinkat!
Az X-Faktor vasárnapi döntőjét Kocsis Tibor nyerte Muri Enikő ellenében, így most sem nőé lett a győzelem - ahogyan az előző szériában és a három Csillag születik-ben sem. Sőt ha nem csak a tehetségkutató műsorokat vesszük alapul, eddig a Való Világ-ok élén is mindig férfi végzett.
A konkurens TV2-nél már jobb a nemek aránya, hisz a Megasztár-ban ötből három szériát nő vitt - az első kiadás Tóth Vera, a harmadik Rúzsa Magdolna, az ötödik pedig Tolvai Renáta győzelmével végződött -, és a két Big Brother-ben is Évi, illetve Zsófi diadalmaskodott.
A brit és amerikai tehetségkutatók is több énekesnőt fedeztek már fel, íme, néhány győztes a nagyvilágból:
Leona Lewis
A harmadik X-Factor-t nyerte meg Nagy-Britanniában, és azóta a szigetország egyik legnépszerűbb előadójává nőtte ki magát. Több platinalemezt és három Grammy-jelölést tudhat már magáénak, legsikeresebb dala, a Bleeding Love pedig több mint harminc országban került a slágerlisták élére. A szólóelőadók közül ő volt Nagy-Britanniában az első, akinek már debütáló lemeze vezette a Billboard 200-as listát.
----------------------------
Little Mix
Míg nálunk a csapatok eddig mindig viszonylag hamar kiestek az X-Factor-ból, addig Nagy-Britanniában a decemberben véget ért nyolcadik szériát egy négytagú lánybanda, a Little Mix nyerte. Jade Thirlwall, Leigh-Anne Pinnock, Perrie Edwards és Jesy Nelson külön-külön indult a meghallgatáson, de együttesük nemcsak a versenyt nyerte meg: 2012 szeptemberére már készül első lemezük, melyre a Take That Gary Barlow-ja is ír zenéket.
----------------------------
Alexandra Burke
Szintén az angol X-Factor-ban, annak is ötödik körében tűnt fel Alexandra Burke: bemutatkozó számából, a már sokak által feldolgozott Hallelujah-ból huszonnégy óra alatt 105 ezer példányt adtak el, ami akkor európai rekordnak számított - a dal aztán a 2008-as karácsonyi szezon brit kedvencévé vált. A következő évre a Hallelujah Burke-féle verziója elérte az egymilliós eladási számot, a brit női szólóénekesek közül először.
----------------------------
Jordin Sparks
A tengerentúl énekes tehetségkutatójában, az American Idol-ban főleg az elején szerepelt jól a gyengébbik nem: az eddig lement tíz évadból utoljára a hatodikban nyert női eladó, vele együtt viszont négy nő került már az első helyre. A hatodik szezonban a nézők Jordin Sparksnak kedveztek, aki nemcsak hogy kétmillió példányt adott el bemutatkozó lemezéből, de több tévés produkcióban (Zack és Cody a fedélzeten, Team Umizoomi) is vendégszerepelt.
----------------------------
Kelly Clarkson
Az első American Idol-t rögtön egy nő, Kelly Clarkson nyerte meg, de közte és Jordin Sparks között még Fantasia Barrino és Carrie Underwood is győzni tudott a hölgyek közül. Clarksont körülbelül tízezer jelentkező közül választotta ki a zsűri és a közönség, majd első kislemezdala, az A Moment Like This a Beatles rekordját - százas slágerlistán történő legnagyobb ugrást - döntötte meg, miután az ötvenkettedik helyről egy hét alatt az elsőre került.
----------------------------
Bianca Ryan
Az amerikai Csillag születik, vagyis a nem csak énekeseket kereső America's Got Talent 2006-os, első kiadásában tűnt fel az akkor tizenegy éves Bianca Ryan, aki egy korához képest igen érett előadással - Janis Joplin Peace of my Heart című dalával - kápráztatta el a közönséget. A David Hasselhoffot is felvonultató zsűri ugyan egy countryduót jelölt meg győztesként, de a nézők többsége a kislányra szavazott.
Jön a századik Maradj talpon
Egymillióan kapcsolódnak be naponta az m1 kvízműsorába, és tízezrek szurkolják végig a Maradj talpon! adásait a Facebookon is. A Gundel Takács Gábor vezette vetélkedőben ...
Jön a századik Maradj talpon
Egymillióan kapcsolódnak be naponta az m1 kvízműsorába, és tízezrek szurkolják végig a Maradj talpon! adásait a Facebookon is. A Gundel Takács Gábor vezette vetélkedőben ...
Jön a századik Maradj talpon
Egymillióan kapcsolódnak be naponta az m1 kvízműsorába, és tízezrek szurkolják végig a Maradj talpon! adásait a Facebookon is. A Gundel Takács Gábor vezette vetélkedőben ...
VV5: egy célja volt csak a tíz villalakó beköltöztetésének
Az utolsó hét nézettségének emelése érdekében küldte be az RTL Klub a tíz kiesett villalakót a Való Világ-ba. A missziót már részben teljesítették is a keddi adással.
Kaszkadőrökkel vették fel Liptai Claudia balesetét
Fontosabb sorozatkarakterek távozását a forgatókönyvírók szeretik drámákhoz, látványos balesetekhez kötni: Liptai Claudia karaktere sem csak elköszön, és kilép az ajtón.
Napi nézettségi görcs nincs, de kockázat van - interjú az HBO Magyarország vezetőjével
Miközben a TV2-nél és az RTL-nél is elbocsátások voltak 2011-ben a csökkenő reklámbevételek miatt, az előfizetőkre építő HBO évente bő öt százalékkal növeli forgalmát, ...
Nézzen be az MTV marslakóihoz!
Március 4-én, dupla résszel indul a Marslakók, az MTV napi szappanoperája, amely sok külső felvételt, napi aktualitásokat is ígér. A központi helyszín egy bulvárlap ...
Paudits Béla: Nálam kezdett Zámbó Jimmy
Jóformán senki nem keresi, nem látogatja, magába zárkózva él macskájával és madaraival, néha telefonon perlekedik az önkormányzat szociális osztályával. A közönséggel ...
Törpe sámán támadt az Afrikában forgató magyarokra
Hazajött az On The Spot kétfős stábja a több mint két hónapos afrikai kaland után, ahol egyszerre forgatták a Spektrumon futó műsor harmadik évadát és a ...
Régi ismerős égette magát a Megasztárban
A TV2 tehetségkutatójának második casting-adásában a korábbi szériában majdnem a legjobb 12-ig eljutó Csonka Andreas is próbát tett.
Tíz kiesett VV-játékost költöztet be az RTL Klub a villába
Mindegyik párbajon elhullott Való Világ-szereplő visszamegy a villába február 20-án, és marad is pár napot.
Március 5-én indul az Éden Hotel 2
Hétfőtől csütörtökig 21.20-kor lesz látható a műsor a Viasat3-on.
Az ágyjelenettől is tartott a Camelot Artúr királya - interjú
Az HBO keddenként adja az Artúr-mondakört feldolgozó Camelot-ot, melyben az ifjú királyt Jamie Campbell Bower játssza. A viszonylag frissen felfedezett - de már a Harry ...
Ki legyen az új Hannibal Lecter?
Bryan Fuller sorozatterve révbe ért, az NBC berendelte a Hannibal munkacímen futó sorozatot, amely A bárányok hallgatnak-ban megismert karakterre épül. Arról, hogy ki ...
A sima szex már nem elég nekik (18+)
Balesetfétis, szadomazo, pisiszex. Furcsa szexuális szokások a moziban.
A középosztály emeltyűje
Saját sikereként beszélt Orbán Viktor arról, hogy az EU fiskális paktumában nincs adóharmonizáció.
Nem akart a halálig várni
Kicselezte a múzeum biztonsági rendszerét, és kiakasztotta saját képét a Nemzeti Galériában.