Lasszós csodanő, földönkívüli főnök - elborult sorozattervek

Vágólapra másolva!
Megnézne egy olyan munkahelyi vígjátéksorozatot, és arról szól, hogy a főnökök titokban gonosz földönkívüliek, akik meg akarják semmisíteni a Földet? Hány részt vállalna be egy olyan szériából, amelyben vámpírok zombik ellen harcolnak? Korai szakaszban elvetélt 2011-es sorozatterveket vettünk szemügyre.
Vágólapra másolva!

Évente majdnem száz új sorozat indul Amerikában, s ha azt nézzük, hogy nagyjából minden tizedik vagy huszadik sorozatötlet kerül képernyőre, akkor megállapítható, hogy évente több mint ezer történetről döntik el a csatornák vezetői, hogy forgatásra, illetve képernyőn történő bemutatásra alkalmas-e. Már csak a nagy számok törvénye alapján is akadnak olyan ötletek, melyek annyira elborultak, hogy az ember el sem tudja képzelni, egyáltalán hogyan vehették számításba a csatornák vezetői.

---------------

Wonder Woman

tv line
tv line

Hiába divatosak a képregényből készült filmek, mintha a műfaj a tévéképernyőn kevésbé lenne életképes. Igaz, a Smallville sokáig futott, de más, képregény formájában már korábban is létező szuperhős alakjára épített sorozat nem nagyon bírta sokáig a képernyőn. Éppen ezért volt meglepetés, hogy az NBC csatorna pont a rettentő régiesnek tűnő Csodanőre, azaz Wonder Woman-re csapott le - ráadásul tette mindezt a jogi sorozatok egyik királyának, David E. Kelley-nek forgatókönyvírói közreműködése mellett. A pilotot végül leforgatták, de a csatorna meg sem próbálkozott a berendelésével, esélyt sem láttak arra, hogy esetleg a sorozat neve kellő számú nézőt tud szerezni. Érdekesség, hogy kivételesen a pilotot is megnézhették a leleményesek, ugyanis valahogyan felkerült az internetre, de az ő véleményük sem nagyon tért el a csatornáétól meg a kritikusokétól.

---------------

Ball & Chain

A Ball & Chain című sorozat ötletével egy ideig az amerikai sci-fi-csatorna, a Syfy kacérkodott, bár elég elborult ötletről van szó. A történet egy fiatal srácról és lányról szólt volna, akik több hónapos veszekedés után úgy döntenek, hogy véget vetnek kapcsolatuknak. Éppen búcsúzni készülnek, amikor kis híján eltalálja őket egy meteorit, amely szuperképességekkel ruházza fel őket. A gond csak az, hogy a képességeik csak akkor használhatóak, ha egymás közvetlen közelében vannak - ennek gondolatát azonban elviselni is képtelenek, márpedig össze kell fogniuk, hiszen valami idegen erő az életükre tör. A pilot végül már a forgatásig sem jutott el.

---------------

Work It

abc
abc

Az ABC csatorna valamilyen rejtélyes oknál fogva visszakerülhetett a múltba, mert mással nem lehet magyarázni azt, hogy elkezdtek érdeklődni a Work It forgatókönyve iránt. A szituációs komédiának bár van története, de az alapszituációja beszédesebb: két férfi nőnek öltözik, s így próbál boldogulni az életben és a munkában. Ez már kellőképpen elborzasztóan hangzik, nehéz elképzelni, hogy a csatornánál valaki valóban rábólintott az ötletre. Főleg úgy, hogy a leírásból kiderül, a trükkre azért van szükség, hogy a két munkanélküli férfi így kapjon állást, ugyanis azt veszik észre, hogy egyes munkahelyeken sokkal szívesebben alkalmaznak nőket. Az már csak hab a tortán, hogy a Work It-epizódok tanulságokat is tartalmaztak volna, hiszen a nőnek öltözött férfiak éppen a magas sarkúban eltöltött időszaknak köszönhetően válnának jobb emberré. A csavar egyébként, hogy a Work It-ből nemcsak a pilotot forgatták le, de a sorozatot is berendelte az ABC, és január első keddjén egész Amerika láthatja azt, amit mi talán sosem.

---------------

Ghost Angeles

tvline
tvline

Szerencsére nem lett sorozat: mindezt nem azért mondjuk, mert rettenetes koncepcióról lett volna szó, hanem inkább mert nincs benne eredeti elem. A készítő, Josh Schwartz (Narancsvidék, Chuck, Pletykafészek) rájött, hogy az elmúlt egy évben véget ért a Szellemekkel suttogó, valamint A médium is, így arra gondolt, hogy az NBC csatorna azonnal lecsapna egy halottakkal beszélgetős, halottaknak segítős projektre. A csatorna nem tette, pedig a Narancsvidék-ből ismert Rachel Bilson (a képen) lett volna a főszereplő, akinek a karaktere amellett, hogy képes lett volna beszélni a halottakkal, csak azoknak a lelkeknek segített volna, akik neki is segítenek, olykor önös céljai elérése érdekében.

---------------

Human Relations

Nagyon úgy tűnik, hogy nem lesz semmi a Syfy által bekért Human Relations című komédiából sem, mely ugyancsak elvetemült alapötlettel rendelkezik, amely sokaknak lehet, hogy be is jöhet, de mint tudjuk, az őrültet és a zseniálisat tényleg csak egy hajszál választja el egymástól. A leírás szerint Scott Prendergast szitkomja amolyan The Office - Sötét zsaruk mixtúra lett volna. A történet egy hi-tech reklámügynökségen játszódott volna, s középpontjában egy helyettesítő munkaerő állt volna, aki szép lassan ráeszmél arra, hogy meglehetősen furcsa főnökei valójában földönkívüliek, akik a Föld elpusztításán munkálkodnak.

---------------

Zombies vs Vampires

Sokak szerint ma élik virágkorukat az olyan fantáziateremtmények, mint a zombik és a vámpírok, elég csak az Alkonyat-filmek sikerére, gondolni, a Vámpírnaplók-ra, vagy akár a The Walking Dead című szériára. Van-e tehát jobb ötlet annál, mint hogy a két kedvenc fajt egyszerre szerepeltessük egy sorozatban? Austin Winsberg, a Zombies vs Vampires című pilot forgatókönyvírója úgy gondolta, hogy nincs - kár, hogy az NBC csatorna túl józan volt, és már azt sem engedélyezte az első rész történetének elolvasása után, hogy a pilot elkészülhessen. A Zombies vs Vampires egyébként cseppet sem meglepő módon krimisorozat lett volna, a történetének középpontjában két nyomozó állt volna (az egyikük titokban vámpír), akiket egy újonnan megalakult egységhez vezényelnek, mely zombis bűnügyekkel foglalkozik.