Magyarországon a valósághow változatlanul szitokszó, miközben a mérések szerint a Való Világ 4-nek óriási, majdnem kétmilliós tábora volt, az ötödik széria is mindig megnyerte műsorsávját, az Éden Hotel a Viasat3 idei legsikeresebb műsora volt, de még az ÖsszeEsküvők is összeszedett 800 ezer nézőt. A realityket gondos casting után bekerült arcok tartják képernyőn: kik miatt működtek ezek a műsorok idén?
1. Alekosz (három realityben is szerepelt egy évben, ami rekord)

Hátán vitte a VV4-et, meg is nyerte a szériát, ami nagyrészt miatta ment 40 százalék körüli közönségaránnyal. Az utánlövés, az afterparty, a szinte végig szürreális Szerelem a legfölsőbb szinteken is nézett volt, az egyre bonyolultabb körmondatokba belemenő, sok képzavarral és rosszul használt idegen szóval próbálkozó Alekosz ebben a spinoffban már fáradtabb formáját hozta, az ÖsszeEsküvők-be való beküldése pedig hiba volt. Láthatóan leszálló ágban van, de így is övé volt az év első fele valóságshow-fronton, minden magazint, bulvárlapot vele adtak el hónapokig. Alekosszal készült videónkat itt nézheti meg.
2. Attila (VV5)

Ő az egyik Jockey Ewing a VV ötödik szériájában, rafinált, taktikus, ugyanakkor nyers és beszólós, igazi főnyeremény annak a realitynek, amely kimondva is több, ambícióval, stratégiával bíró játékost akart szerepeltetni. Lehet, hogy hamar kiesne egy párbajon, de nagyon sokat tesz hozzá a műsorhoz - amely menten végtelen unalomba fulladna, ha csak a közönségkedvenc Csabához hasonló fiúk heverésznének a kanapén. (Itt jeleznénk, hogy a lista nem az emberi tartásról, morális értékrendről, követni való példákról szól, hanem borzasztó drága, hosszú tévéműsorokat működtető emberekről.)
3. Ádám (Éden Hotel)
![Fotó: Tuba Zoltán [origo] Fotó: Tuba Zoltán [origo]](http://static4.origos.hu/i/1111/20111111-eden-hotel-2-casting-adam3.jpg)
Nagy stratéga volt, sokat köszönhet neki a Viasat3, hiszen megmutatta, mennyire fontos konspirálni, szövetségeket kötni, kémeket kiküldeni, jelentéseket begyűjteni egy olyan taktikai játékban, ahol nem a nézői voksoktól függ valaki bennmaradása. Természetesen egy ilyen reality egészen más játékstílust igényel, mint egy olyan show, ahol a nézők kiszavazzák a nagyszájú főszervezőt, és benn tartják a rokonszenves, vállalható értékrenddel bíró, de mégiscsak szürkébb játékosokat. Az Éden Hotel győztesével, Kristóffal készült interjúnkat itt olvashatja.
4. Olivér (VV4)

A Való Világ 4-ben szerepelt, februárban szinte szándékosan kiejtette magát a műsorból, feladva a párbajt - de addig kiváló realityszereplő volt, szerkesztők egyik kedvence, hiszen mindig történt körülötte valami, voltak botrányai, és flörtbe is belement, egy Anikó nevű lánnyal. Baráti támogatása, jelenléte nélkül Alekosz sem tudott volna rendesen kibontakozni, legfeljebb magányos monológokkal, amelyek miatt elmeorvost kellett volna hívni a villához. Olivérrel készült videónkat itt találja.
5. Péter (VV5)

És még mindig nincs lány a listán, mert láthatóan a férfiak rafináltabban, keményebben játsszák ezeket a műsorokat, legalábbis itthon. Péter úgy tíz évvel ezelőtt már a magyar Survivor-ben bemutatta, hogyan tudja manipulálni a társakat, de a villában sem tétlenkedett. A "könyvesházi fiúk" jelenet és a korai szervezkedések igen szórakoztatóra sikerültek, igazolta a válogatóstáb bizalmát. (A köpcös srác maga is sokat dolgozott castingon más csatornáknál, tudta, mit várnak tőle).
6. Ricsi (ÖsszeEsküvők)

Kis híján meg is nyerte a realityt második párjával. A TV2 valóságshow-ja szempontjából remek figura volt: majdnem összeverekedett egy lakótársával, felvállalt minden konfliktust, összejött egy csinos szőkével, Mónikával, majd elhagyta, összeszűrte a levet egy belevaló barnával, akivel aztán a rezidencia több pontján hosszabb aktusokat mutatott be, mindenféle gátlás nélkül. ÖsszeEsküvők-cikkeink itt olvashatóak.
7. Szandra (Éden Hotel)

A karibi műsor ármánykodó, szívós kis boszorkánya volt, aki végig azon mesterkedett - néha átlátszó szerkesztői segédlettel - hogy megbontsa az Ádám-Kristóf-Dani triumvirátust, hogy keresztbe tegyen a főbb szálakt irányító fiúknak. Lobbanékony, gonoszkodó természete miatt néző szavazásnál hamar kiesett volna, de így végül egy pofon miatt kellett kizárni a műsorból.
8. Niko (ÖsszeEsküvők)

Igaz, hogy Csenge nyerte meg a TV2 valóságshow-ját, de Kiki lánya a csendesebb Peti mellett nem sokat mutatott. Az összefoglalók legalább két-három hetét a Niko-Ricsi-Mónika szerelmi háromszög uralta, a furcsa frizurájú lány pedig később is bizonyította, hogy nem szégyellős, megfelelő realityszereplő. Nem párja és miatta volt csak 16-17 százalékos a nézettség.
9. Éva (VV4)

Lobbanékony, önfejű, makacs, de érzelmes nőként ismerték meg az RTL Klub nézői, az ő jelenléte is kellett, hogy Alekosz 2011 legnagyobb realitysztárja legyen a magyar tévékben, hiszen a sután csajozó görög állandó szellemi partnere volt - már amennyiben szellemről beszélhetünk. Éva balhéira is sok összefoglaló épült, szerkesztői nézőpontból, hasznosságát tekintve, helye van a tízben.
10. Cristofel (VV5)

Sajnálatosan korán kiesett az ötödik szériából (ezért csak tizedik), több volt benne, és sok szórakoztató percet tudott volna okozni a tévézőknek, meglehetősen spontán, ösztönös, egyszerű lényével. A villában villámgyorsan becsajozott, mással vígan flörtölt, a legváratlanabb pillanatokban elrikkantotta magát ("Na mi van, öcsém?"), tagadhatatlanul vicces, szerfelett harsány jelenségként maradt meg a realitykedvelők körében.
Jön a századik Maradj talpon
Egymillióan kapcsolódnak be naponta az m1 kvízműsorába, és tízezrek szurkolják végig a Maradj talpon! adásait a Facebookon is. A Gundel Takács Gábor vezette vetélkedőben ...
Jön a századik Maradj talpon
Egymillióan kapcsolódnak be naponta az m1 kvízműsorába, és tízezrek szurkolják végig a Maradj talpon! adásait a Facebookon is. A Gundel Takács Gábor vezette vetélkedőben ...
Jön a századik Maradj talpon
Egymillióan kapcsolódnak be naponta az m1 kvízműsorába, és tízezrek szurkolják végig a Maradj talpon! adásait a Facebookon is. A Gundel Takács Gábor vezette vetélkedőben ...
VV5: egy célja volt csak a tíz villalakó beköltöztetésének
Az utolsó hét nézettségének emelése érdekében küldte be az RTL Klub a tíz kiesett villalakót a Való Világ-ba. A missziót már részben teljesítették is a keddi adással.
Kaszkadőrökkel vették fel Liptai Claudia balesetét
Fontosabb sorozatkarakterek távozását a forgatókönyvírók szeretik drámákhoz, látványos balesetekhez kötni: Liptai Claudia karaktere sem csak elköszön, és kilép az ajtón.
Napi nézettségi görcs nincs, de kockázat van - interjú az HBO Magyarország vezetőjével
Miközben a TV2-nél és az RTL-nél is elbocsátások voltak 2011-ben a csökkenő reklámbevételek miatt, az előfizetőkre építő HBO évente bő öt százalékkal növeli forgalmát, ...
Nézzen be az MTV marslakóihoz!
Március 4-én, dupla résszel indul a Marslakók, az MTV napi szappanoperája, amely sok külső felvételt, napi aktualitásokat is ígér. A központi helyszín egy bulvárlap ...
Paudits Béla: Nálam kezdett Zámbó Jimmy
Jóformán senki nem keresi, nem látogatja, magába zárkózva él macskájával és madaraival, néha telefonon perlekedik az önkormányzat szociális osztályával. A közönséggel ...
Törpe sámán támadt az Afrikában forgató magyarokra
Hazajött az On The Spot kétfős stábja a több mint két hónapos afrikai kaland után, ahol egyszerre forgatták a Spektrumon futó műsor harmadik évadát és a ...
Régi ismerős égette magát a Megasztárban
A TV2 tehetségkutatójának második casting-adásában a korábbi szériában majdnem a legjobb 12-ig eljutó Csonka Andreas is próbát tett.
Tíz kiesett VV-játékost költöztet be az RTL Klub a villába
Mindegyik párbajon elhullott Való Világ-szereplő visszamegy a villába február 20-án, és marad is pár napot.
Március 5-én indul az Éden Hotel 2
Hétfőtől csütörtökig 21.20-kor lesz látható a műsor a Viasat3-on.
Az ágyjelenettől is tartott a Camelot Artúr királya - interjú
Az HBO keddenként adja az Artúr-mondakört feldolgozó Camelot-ot, melyben az ifjú királyt Jamie Campbell Bower játssza. A viszonylag frissen felfedezett - de már a Harry ...
Ki legyen az új Hannibal Lecter?
Bryan Fuller sorozatterve révbe ért, az NBC berendelte a Hannibal munkacímen futó sorozatot, amely A bárányok hallgatnak-ban megismert karakterre épül. Arról, hogy ki ...
A sima szex már nem elég nekik (18+)
Balesetfétis, szadomazo, pisiszex. Furcsa szexuális szokások a moziban.
A középosztály emeltyűje
Saját sikereként beszélt Orbán Viktor arról, hogy az EU fiskális paktumában nincs adóharmonizáció.
Nem akart a halálig várni
Kicselezte a múzeum biztonsági rendszerét, és kiakasztotta saját képét a Nemzeti Galériában.