Nem csak fenyegette az RTL Klub Alekoszt azzal, hogy hűtlensége miatt beperli, hanem már el is indította a pert. 2011 legismertebb valóságshow-szereplője azonban látszólag nem aggódik, bejár a TV2 székházába, és valami nagy dobásra készül. Többet erről nem akart mondani, mert a "magas színvonalú meglepéseket nagyon támogatja".

"Nem szeretnénk nyilatkozni a per lezárultáig, amit természetesen elindítottunk. És persze a havi egymilliót azóta nem utaljuk, hogy megszegte a szerződését. Minden más vagyonelem a per tárgya" - mondta Kolosi Péter, az RTL Klub programigazgatója az [origo] megkeresésére. Mint ismeretes, a csatorna realityarca volt Nagy Alekosz 2011 első felében, megnyerte a Való Világ 4-et, szerepelt a háromhetes Szerelem a legfölsőbb szinteken-ben - majd ősszel mégis a TV2-n bukkant fel, az ÖsszeEsküvők rezidenciájába költözött be. Az RTL szerint ezzel szerződést szegett (a csatornák a tehetségkutatók, realityk arcait több évre kötik magukhoz, letiltva a rivális kereskedelmi tévéken való szerepést).
"Folyamatos jogi kapcsolatban vagyunk, elkezdődött a procedúra" - erősítette meg Alekosz, aki az [origo] kérdésére elmondta, hogy Hajdú Péter cégével és a TV2-vel van napi kapcsolatban, és számíthat rájuk jogi ügyekben is. "A Maldív-szigeteki utazást visszavonta az RTL Klub, és mivel én szerettem volna Tündével elmenni, ez igen érzékenyen érintett. A lakást és a kocsit is el akarja perelni a csatorna, holott ajándékot nem illik visszavenni. Azokat magaménak érzem, hiszen megnyertem a valóságshow-t. A fizetésemet a TV2-es szereplés után rögtön zárolták, úgy emlékszem, öt havit átutaltak, de a decemberit már nem" - fejtegette.
Kérdésünkre, mi lesz, ha elveszti a lakást, kocsit, és büntetésképp több tízmilliót kell fizetnie, azt mondta, hogy "ez mindenkinek problémát jelentene", de bízik benne, hogy megnyeri a pert. "Segítenek nekem ebben a dologban, együtt vagyunk, közösen oldjuk meg" - tette hozzá a TV2-re és Hajdúra célozva.
A csatornán talán már tavasszal lehet műsora. "Sok minden körvonalazódik, de ezek szupertitkos dolgok. Hosszú távú együttműködés miatt jöttem a TV2-höz, és azt ígérhetem, hogy záros határidőn belül mindenki meg fog tudni mindent. Alakulnak a dolgok, gyakran vagyok a Róna utcában (ott van a TV2 székháza - a szerk.), most is onnan jövök, az Aktív-nak forgattunk Bettyvel. Többet nem is mondanék, mert én a meglepetések embere vagyok: a magas színvonalú meglepéseket nagyon támogatom!" - jelezte. Meglepetésként érte például, hogy a közelmúltban egy hazai humorista Farkasházy Tivadar hangján hívta fel (ennek örült), és meglepődött azon is, hogy egy internetes lap "az év legrosszabbul öltözött celebjének" választotta (ennek nem örült). Az átverős videó itt található:
A régi való világos társakról is kérdeztük: "Éva volt az első és egyetlen, aki felhívott az ÖsszeEsküvők után. Olivért kicsit hisztisnek találom, bár az ő oldaláról érthetőek az aggályok, azonban, ahogy ismerem magunkat, egy jó pálinka mellett meg tudjuk beszélni a dolgokat. Mondtam neki, hogy fogalmazhatott volna finomabban is, amikor átigazoltam, amikor beköltöztem a rezidenciára. Én fordított esetben diplomatikusabb lettem volna. De nem orrolt meg rám komolyabban, és nagyobb kalandokon is átmentünk már együtt."
Fegyelmit kapott a halálhír alatt nevetgélő Demcsák Zsuzsa
Információink szerint nem úszta meg fegyelmi nélkül a TV2 Mokká-jának műsorvezetője, Demcsák Zsuzsa, hogy nem bírta ki nevetés nélkül egy halálhír felolvasását.
Fegyelmit kapott a halálhír alatt nevetgélő Demcsák Zsuzsa
Információink szerint nem úszta meg fegyelmi nélkül a TV2 Mokká-jának műsorvezetője, Demcsák Zsuzsa, hogy nem bírta ki nevetés nélkül egy halálhír felolvasását.
Épp a biztos továbbjutó nem örült A címlaplányban
Bár biztos továbbjutó volt, Fruzsina volt az egyetlen, aki nem örült őszintén a Viasat3 csajos realityjében, ugyanis mindkét riválisát megmentette a zsűri.
Az ember Jack Bauer mögött
Kiefer Sutherland új sorozata, a Touch nem nyerte meg az amerikai nézők tetszését, a 24-et azonban visszahozzák egy rövidebb szezonra. A színész talán már mindig csak ...
Azt hiszik, ez egy valóságshow
Egy éve még sehol nem voltak, de mostanában napi hat órában láthatóak konstruált realityk a magyar tévécsatornákon, milliós nézettséggel. Bár a történetet a szerkesztők ...
Dirk Gerkens: Kockáztattunk, bejött
A Media Hungary konferencián a Marketing & Media szaklap a legbefolyásosabb médiaszemélyiségnek választotta az RTL Klub vezérigazgatóját - hatszor készült ilyen lista, ...
Rögtön tudjuk, ki a gyilkos - Így készül a Mentalista szinkronja
Ruttkay Laura és Lux Ádám régóta ismerik egymást és jó barátságban vannak, ez is segíti őket a Mentalista magyar szinkronjának megalkotásakor: ebbe az is belefér, hogy a ...
Simon Zsolt: Műfajteremtő sorozattal készül a TV2
A Media Hungary konferencián a Marketing & Media szaklap a második legbefolyásosabb médiaszemélyiségnek választotta a TV2 vezérigazgatóját. Az [origo] erről a ...
Félmeztelenül fotózták Nádai Anikót
Az Éjjel-nappal Budapest szereplője nem először állt Nánási Pál kamerája elé, ezúttal azonban bikinis képek mellett merészebbek is készültek, igaz, ezeken Nádai ...
Erdélyi Timea: Egy este egy lehetőséged van
Erdélyi Timea a harmadik évadtól kezdve kriminálpszichológust alakít a Hacktion című akciósorozatban. Már az első szezonban ajánlottak neki szerepet, de azt akkor még ...
Mocorog az M1, halovány a Viasat3
Sokba kerül ugyan, de remek nézettséget hoz az M1-nek a Forma-1, a legutóbbi futamot 1 millió 108 ezer magyar tévéző látta (arról nincs adat, hányan aludtak alatta). A ...
Szajhák, robotok, emberrablók - új tévésorozatok jönnek
Hivatalosan majd csak a napokban jelentik be őszi új sorozataikat a nagyobb amerikai csatornák, de egyik-másik már előállt pár szériával, kiszivárogtak hírek elfogadott ...
Őket ki engedte a tévéképernyőre?
A Viasat3 új vetélkedője, az Észbontók direkt kevésbé olvasott - vagy ügyesen színészkedő - játékosokkal dolgozik, a Maradj talpon!-ban is kapunk fura válaszokat, de más ...
Puzsér most Friderikusznak szólt be párat
Puzsér szerint aki kínos tévéműsor közben feszeng, az valójában "összefriderikuszozódik", illetve szóvá tette, hogy gyerekkorát beárnyékolta a showman szelleme. Az ...
Palvin Barbara eszetlenül vagány
Nemzeti büszkeségünk punkos pincérnek öltözött a cannes-i vörös szőnyegen.
Olyan lesz, mint a Fidesz, csak népszerűtlen
Ellentétek, háttéralkuk, kiszorítás - három éve vezeti az MSZP-t Mesterházy Attila.
Valamit piszkosul akar
Miért nem keres rá magára Vass Virág a neten? Miért a félelem mozgatja a magyar nőket? Interjú az írónővel.