Miközben a Való Világ negyedik szériája közel 300 milliós, a TV2 párkereső valóságshow-ja csak egymilliós büntetést kapott a Nemzeti Média- és Hírközési Hatóságtól. Az NMHH szerint ennek egyik oka, hogy csak az első heteket nézték vissza, és a fokozatosság elve, illetve az új médiatörvényben leírtak szerint kellett eljárniuk.

A médiahatóság részéről 2011 végén több ÖsszeEsküvők-műsorszám miatt indult az eljárás, az NMHH eddig az október 3-i, 4-i és 21-i műsorszámok esetében állapított meg jogsértést. A Médiatanács szerint a TV2 a műsorszámokat nem a tartalmuknak megfelelő korhatári kategóriába sorolta, ezért egymillió forintos bírságot szabott a tévétársaságra. A hatóság szerint a szexualitás és a konfliktusok mentén mutatták be a szerkesztők az eseményeket. "A műsorszámban mind az erotikus elemek és a szexualitásra utaló szóbeli megnyilvánulások aránya, mind a verbális agresszió, valamint az alkoholfogyasztás mértéke kifejezetten magas volt" - tették hozzá.
A Médiatanács a kiskorúak védelméről szóló törvényhelyek megsértését állapította meg, de ennek megsértését az új médiatörvény hatályba lépése óta még nem tapasztalta ennél a televíziónál - válaszolták azt NMHH részéről az [origo] kérdésére. "A két valóságshow-ra eddig kiszabott büntetések közötti eltéréseket több változás is okozza. A Való Világ negyedik szériájának elindulása idején még a régi médiatörvény és a korábbi műsorszolgáltatási szerződés rendelkezései voltak hatályban. Mindkét jogszabály határozottan előírta, hogy a kiskorúakra vonatkozó szabályok megsértése esetén a szerződésben meghatározott kötbér összegét szabhatja ki a médiahatóság. Bár az új médiatörvényt 2011. január 1-jét követően felváltotta az új, a műsorszolgáltatási szerződés és rendelkezései egészen a hatósági szerződés megkötéséig hatályban maradtak, amely a kiskorúak védelme érdekében kötbér kiszabásának kötelezettségét írta elő a Médiatanács számára. Emellett a hatóság a jogsértések ismételtségét is megállapította a Való Világ esetében" - tették hozzá.
A TV2 ÖsszeEsküvők című műsora ellen indított eljárások idején már az új médiatörvény és a korábbi műsorszolgáltatási szerződést felváltó hatósági szerződés volt érvényben, így a már nem hatályos műsorszolgáltatási szerződésben foglalt kötbér nem szabható ki a csatornára - közölte az NMHH. A médiahatóság szerint a büntetés mértékét a médiatörvényben meghatározott "fokozatosság, arányosság és egyenlő elbánás elvének mentén" szabja ki. Mivel a TV2 az NMHH szerint a kiskorúak védelmét célzó rendelkezést korábban (az új szerződések óta) nem sértette meg, ezért ismételtség eddig nem volt megállapítható.
A párkeresős reality készítői azonban nem lélegezhetnek fel. "A bírság összegének kialakítása során a Médiatanács figyelemmel volt arra is, hogy a közeljövőben születhet határozat az ÖsszeEsküvők című műsorszám további epizódjaiban feltárt jogsértések miatt, így a fokozatosság követelménye is tükröződik a kiszabott bírság összegében. A médiahatóság folytatja a valóságshow vizsgálatát, és a jövőben is fellép a jogsértő tartalmakkal szemben, a kiskorúak védelme érdekében. Amint újabb döntés születik, a Médiatanács a határozatait a vonatkozó jogszabályi kötelezettségeknek megfelelően közzéteszi a honlapján" - közölték az NMHH részéről.
Jön a századik Maradj talpon
Egymillióan kapcsolódnak be naponta az m1 kvízműsorába, és tízezrek szurkolják végig a Maradj talpon! adásait a Facebookon is. A Gundel Takács Gábor vezette vetélkedőben ...
Jön a századik Maradj talpon
Egymillióan kapcsolódnak be naponta az m1 kvízműsorába, és tízezrek szurkolják végig a Maradj talpon! adásait a Facebookon is. A Gundel Takács Gábor vezette vetélkedőben ...
Jön a századik Maradj talpon
Egymillióan kapcsolódnak be naponta az m1 kvízműsorába, és tízezrek szurkolják végig a Maradj talpon! adásait a Facebookon is. A Gundel Takács Gábor vezette vetélkedőben ...
VV5: egy célja volt csak a tíz villalakó beköltöztetésének
Az utolsó hét nézettségének emelése érdekében küldte be az RTL Klub a tíz kiesett villalakót a Való Világ-ba. A missziót már részben teljesítették is a keddi adással.
Kaszkadőrökkel vették fel Liptai Claudia balesetét
Fontosabb sorozatkarakterek távozását a forgatókönyvírók szeretik drámákhoz, látványos balesetekhez kötni: Liptai Claudia karaktere sem csak elköszön, és kilép az ajtón.
Napi nézettségi görcs nincs, de kockázat van - interjú az HBO Magyarország vezetőjével
Miközben a TV2-nél és az RTL-nél is elbocsátások voltak 2011-ben a csökkenő reklámbevételek miatt, az előfizetőkre építő HBO évente bő öt százalékkal növeli forgalmát, ...
Nézzen be az MTV marslakóihoz!
Március 4-én, dupla résszel indul a Marslakók, az MTV napi szappanoperája, amely sok külső felvételt, napi aktualitásokat is ígér. A központi helyszín egy bulvárlap ...
Paudits Béla: Nálam kezdett Zámbó Jimmy
Jóformán senki nem keresi, nem látogatja, magába zárkózva él macskájával és madaraival, néha telefonon perlekedik az önkormányzat szociális osztályával. A közönséggel ...
Törpe sámán támadt az Afrikában forgató magyarokra
Hazajött az On The Spot kétfős stábja a több mint két hónapos afrikai kaland után, ahol egyszerre forgatták a Spektrumon futó műsor harmadik évadát és a ...
Régi ismerős égette magát a Megasztárban
A TV2 tehetségkutatójának második casting-adásában a korábbi szériában majdnem a legjobb 12-ig eljutó Csonka Andreas is próbát tett.
Tíz kiesett VV-játékost költöztet be az RTL Klub a villába
Mindegyik párbajon elhullott Való Világ-szereplő visszamegy a villába február 20-án, és marad is pár napot.
Március 5-én indul az Éden Hotel 2
Hétfőtől csütörtökig 21.20-kor lesz látható a műsor a Viasat3-on.
Az ágyjelenettől is tartott a Camelot Artúr királya - interjú
Az HBO keddenként adja az Artúr-mondakört feldolgozó Camelot-ot, melyben az ifjú királyt Jamie Campbell Bower játssza. A viszonylag frissen felfedezett - de már a Harry ...
Ki legyen az új Hannibal Lecter?
Bryan Fuller sorozatterve révbe ért, az NBC berendelte a Hannibal munkacímen futó sorozatot, amely A bárányok hallgatnak-ban megismert karakterre épül. Arról, hogy ki ...
A sima szex már nem elég nekik (18+)
Balesetfétis, szadomazo, pisiszex. Furcsa szexuális szokások a moziban.
A középosztály emeltyűje
Saját sikereként beszélt Orbán Viktor arról, hogy az EU fiskális paktumában nincs adóharmonizáció.
Nem akart a halálig várni
Kicselezte a múzeum biztonsági rendszerét, és kiakasztotta saját képét a Nemzeti Galériában.