[origo] tévé> !ALROVAT_NEVE

90
100

Technikai hibák miatt akadozott a hazai eurovíziós elődöntő

[origo]|2012. 01. 29., 18:03|Utolsó módosítás:2012. 01. 30., 10:44|

Bosszantó hanghibák mellett lement az első hazai eurovíziós elődöntő: a zsűri továbbjuttatta a Compact Discót, Caramelt és Heincz Gábort, nézői voksokkal továbbment Tóth Gabi - aki úgy ünnepelt, mintha Rihanna, Shakira, Lady Gaga és Madonna elől halászta volna el épp a Grammy-díjat. Gallusz Nikolettnek kétszer kellett énekelnie, az első produkciója alatt is volt technikai hiba.

170 próbálkozó 202 dallal indult az Eurovíziós Dalfesztivál hazai selejtezetőjén: az MTV három show-t szánt a szelektálásra, Gundel Takács Gábor és Kapócs Zsóka műsorvezetésével, két elődöntőt, tíz-tíz fellépővel, illetve egy döntőt, ahová a nyolc legjobb jut be. Az első adást Bencsik Tamara és Kökény Attila kezdték, a nagy számban jelen lévő megasztárosok képviseletében (legalább heten-nyolcan jöttek a TV2 tehetségkutatójából az MTV-s show-ba). Rakonczai szerint a produkció lapos volt, Wolf Katitól is csak egy hatost kaptak, Rákay Philip szerint nem találkozott a remek előadó és a dal, Csiszár pedig szintén csak egy halovány hatost mutatott fel.

Fotó: Szabó Balázs [origo]
További képekért kattintson a fotóra!

A szintén megasztáros Kállay-Saunders András következett egy angol nyelvű számmal, utána viszont már hanghibák miatt moroghattak a tévézők, a zsűri értékelése során többször volt recsegés, zörej - a mulatt fiú 31 pontot gereblyézett össze. Pély Barna következett, népzenei motívumokkal teletűzdelt dala után sem úszta meg az MTV technikai problémák nélkül: Rakonczai zsűritag hatot mondott, hetet mutatott, majd verbálisan hétre korrigált, de közben hatos jelent meg kijelzőjén. Az X-Faktorból importált Wolf Kati mikroportja újfent recsegett, kézi mikrofonra váltott, majd bejelentette, hogy hetet ad - és felmutatott egy fekete, üres táblát. A technikáért felelős csapat erősen megizzadhatott a kellemetlen intermezzók miatt.

Fotó: Szabó Balázs [origo]
További képekért kattintson a fotóra!

Sorra jöttek az előadók, stílszerűen megasztárosok zártak, Tóth Gabi volt a kilencedik, Caramel a tízedik fellépő. Utóbbi 37 ponttal gazdagodott, ezzel harmadik helyen jutott tovább, ennél többen kapott a Compact Disco és Heincz Gábor. Dancs Annamari leégett, neki szűkmarkúan osztotta a pontokat a zsűri.

A vége felé kiderült, hogy a hangtechnika nem volt megfelelő a fellépők szerint sem, Kállay-Saunders András meg is jegyezte, hogy ő ugyan nem szokott panaszkodni, de a fülese egyáltalán nem szólt, és csak reméli, hogy kifelé adekvát hangok mentek ki. Wolf Kati - akinek mikroportját egy óra 43 perc alatt sem sikerült megjavítani - jelezte hogy nem bánná, ha Tóth Gabi menne tovább nézői szavazatokkal, az MTV intendánsa Pély Barna és Gallusz Niki továbbjutásában bízott. Utóbbi kétszer is előadhatta dalát (ami, ha nem is példátlan, de igen ritka helyzet), mert az első előadás során is technikai probléma lépett fel.

Fotó: Szabó Balázs [origo]
További képekért kattintson a fotóra!

A tévézők szavazatai alapján végül Tóth Vera húga jutott be a fináléba - ahol egy fellépő kap majd jogot, hogy Bakuba utazzon, az Eurovíziós Dalfesztiválnak hívott dalversenyre. Az énekesnő, amint megtudta, hogy bejutott a legjobb nyolcba, infarktus közeli állapotban vonaglott, szívéhez kapott, sírt is egy sort, mintha legalábbis egy Grammy-díjat kapott volna.

Tévés sztorija van? Látott valami furcsát, érdekeset? Mit kérdezne a tévécsatornáktól? Írja meg nekünk!

[origo] címlapon»

rtlklub.sajtoklub.tv Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
    HBO Tommy Lee Jones hotelszobájában jártunk Tommy Lee Jones az HBO-nak rendezett tévéfilmet, melynek egyik főszerepét is ő játssza - a másikat pedig Samuel L. Jackson. A kétszereplős kamaradráma az élet nagy ...
Porszívó Electrolux ZJG 6800 GREEN- Most 5 év garanciával! Energiatakarékos fogyasztás: 1350 W, Mosható HEPA filter, teleszkópos fém szívócső, környezetbarát termék...
37 390 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Forrás: AFP Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+) Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Fotó: Tuba Zoltán [origo] Túl sokat kér Navracsics Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Fotó: Hajdú D. András [origo] Egy euró egy sör A puszta-Piroska-paprika maradhat, de ne a paprikás csirkét mutogassuk a világnak. Országimázs 2012.

Szavazás

További adatok » Időjárás »