Március 4-én, dupla résszel indul a Marslakók, az MTV napi szappanoperája, amely sok külső felvételt, napi aktualitásokat is ígér. A központi helyszín egy bulvárlap szerkesztősége: az első tizenhat részben a hat főszereplő és az ötvenhárom mellékszereplő mellett száznál is több statiszta bukkan fel.
Március 4-én rajtol a Marslakók, az MTV napi szappanoperája - a sorozatot a kreatív producer, Jáksó László négy éve tervezgeti, az MTVA-val 2011 nyarán kötött szerződést. Mint a február 20-i sajtótájékoztatón elmondta, a műfajhoz képest rengeteg külső felvétellel, akciójelenettel színesítik a sorozatot (helikopterrel forgattak, egy autó fejre állt, egy ház pedig kigyulladt), és napi aktualitások is lesznek benne.
Egy epizódot általában 2-3 héttel az adás előtt már leforgatnak, de ezekben egy párperces blokk helyettesíthető, aznap felvett, friss eseményekre utaló jelenetekkel. Az ilyenre nemigen volt még példa itthon, a Barátok közt és a Jóban Rosszban sem reflektál a napi történésekre. Jáksó László az [origo] kérdésére elmondta, hogy a szappanopera nem nélkülözi a humort, de nem próbálnak folyton viccesek lenni, mivel alapvetően drámai sorozatról van szó - azaz inkább dramedyről, amely műfaj egyre népszerűbb az USA-ban is.
Több helyszín lesz, a főszereplők lakásán is forgatnak sokat, a szálak azonban egy bulvárlap szerkesztőségében futnak össze. Ismert közéleti személyiségek, médiasztárok, celebek is feltűnnek majd a sok színészt mozgató sorozatban: az első tizenhat részben a hat főszereplő és az ötvenhárom mellékszereplő mellett száznál is több statisztát foglalkoztattak.
Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye
A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye
A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye
A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
Véget ért az utolsó Megasztár, nyert a nagy esélyes
Radics Gigi nyerte a hatodik, egyben valószínűleg utolsó Megasztár-t: sokak szerint a műsorfolyam izgalmát vette el az, hogy két hónappal korábban nagy összegben ...
Nálunk nagyobb volt a stressz - korábbi megasztárosok emlékeznek
A Megasztár pénteki döntőjén Radics Gigi és Szakos Andrea között dől majd el, ki nyeri a hatodik tehetségkutató versenyt. A korábbi szériák versenyzői az [origo]-nak ...
Tommy Lee Jones hotelszobájában jártunk
Tommy Lee Jones az HBO-nak rendezett tévéfilmet, melynek egyik főszerepét is ő játssza - a másikat pedig Samuel L. Jackson. A kétszereplős kamaradráma az élet nagy ...
Klipforgatás, jogsi, turné, szinkron - Megasztár-kiesők tervei
A pénteki döntőn újra együtt lép színpadra a tizenkét énekes, a Megasztár fináléján együtt adják elő a Csillagdal-t, s meglepetésekkel is készülnek. Bár a top háromba ...
Romantikus lányregény lett az Éden Hotel vége
A kéthónapos forgatás alatt többször összejött, majd szétesett páros a legvégére összeállt, és tagjai - kitartva egymás mellett - megnyerték a fődíjat a Viasat3 ...
Egy óra alatt megváltozott minden az Éden Hotelben
Horváth Éva műsorvezető szerint össze sem lehet hasonlítani az első és a második Éden Hotel mezőnyét, ugyanis a május 24-én véget érő széria szereplői kőkeményen ...
200 ezerért lép fel a Csillag születik rappere
Kétszázezer forint a gázsija Plazmának, ráadásul kilométerenként kilencven forintos benzinpénzt is kell fizetnie a meghívó diszkónak, szórakozóhelynek.
Végzetes volt a Halál Csókja-ceremónia az Éden Hotelben
Egy nap van hátra a második Éden Hotel fináléjáig. Az utolsó előtti adásban a két döntős páros összetételéről döntött a Halál Csókja nevű ceremónia.
A botrány az lenne, ha a pontszámokat kapnánk megírva - zsűritagok a tévéshow-kban
A Csillag születik-ben nem szabad szidni a dalválasztást és a szponzorcég tarka ruháit a műsorvezetőkön. Hajós szerint ebben semmi meglepő nincs, nem is tartja ...
Kulka János: House egy szentimentális, borzalmas alak
Kulka János a hétfő este véget érő Doktor House címszereplőjének adja hangját öt éve: kérdésünkre elárulta, hogy bár Hugh Laurie-t jó színésznek tartja, de John ...
Puzsér: Plazma kivakarta magát a gettóból, és bebútorozott a plázába
Szirota Jennifert és Juhász Marcit is dicsérte az adás után Puzsér Róbert, de Plazma produkciója nem volt ínyére.
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Egy euró egy sör
A puszta-Piroska-paprika maradhat, de ne a paprikás csirkét mutogassuk a világnak. Országimázs 2012.