Fecó nem a könnyebbnek tűnő utat választotta, hanem inkább az egy hete jelentős fölénnyel nyerő Attilát hívta ki párbajra a Való Világ-ban. Alighanem úgy gondolkodhatott, hogy ha pénteken nem tudja legyűrni, akkor két nap múlva a fináléban sem lenne esélye ellene - az ottani bukás pedig keserűbb csalódás lenne.
A kihívás elején Ferenc roppant eredeti gondolatokkal nyitott ("a remény hal meg utoljára"), majd hosszasan nyöszörgött, sóhajtozott, mintha épp a meglehetősen különös énekhanggal bíró Seherezádé első, végtelenített szólólemezével kínozták volna.
A riportszobában a kihívó jelezte, hogy döntésében nem lesz semmi ésszerűség, semmi taktika, majd újabb fújtatásokat és torokköszörüléseket hallatva trappolt vissza a bekamerázott objektumba.
Attila méltatlankodott, mondván, Fecó memóriája igencsak szelektíven működik, mert semmire nem úgy emlékezik, ahogy megtörtént. "Ha nem talált megfelelő indokot arra, hogy az embert megtámadja, akkor kitalált hozzá egyet" - zsörtölődött, ideges pislogás közepette, Ferenc pedig be-beszólogatott, miközben úgy kapaszkodott ásványvizes palackjába, mint egy hajótörött a deszkába valahol az óceán közepén. Seherezádé a műsor ezen szakaszában valószínűleg azt hihette, hogy csak húsz szó jut neki ezen az estén, így annyira spórolt, hogy meg sem szólalt. A reklámblokk után már igen, akkor félelmeiről beszélt, szerinte őt gyengébbnek tartja Fecó, ezért lehet kihívott.
Ferenc végül elegánsan, fél kiló hajzselével csillogósra belőtt séróval állt ki egy monológra, Seherezádé döbbenten hallgatta a szövegét, rá is ijesztett a kétgyerekes apa. Az egykedvűséget mímelő Attilához fordult harmadjára, a két ember, mint egymástól elsodródó kis gally, nagyjából úgy jelent meg a kihívó beszédében. "Lehet, hogy ez egy játék, de a határokat be kell tartani. Te túlléptél határokat!" - jelentette be, átnyújtván a kendőt. Csaba és a szőke lány vasárnap biztosan finalista, pénteken pedig lemegy az utolsó párbaj is.
Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye
A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye
A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
Összeállt a Csillag születik döntős mezőnye
A Csillag születik május 26-i adásában Juhász Marci esett ki, két énekes és egy tánccsoport maradt a jövő heti fináléra.
Véget ért az utolsó Megasztár, nyert a nagy esélyes
Radics Gigi nyerte a hatodik, egyben valószínűleg utolsó Megasztár-t: sokak szerint a műsorfolyam izgalmát vette el az, hogy két hónappal korábban nagy összegben ...
Nálunk nagyobb volt a stressz - korábbi megasztárosok emlékeznek
A Megasztár pénteki döntőjén Radics Gigi és Szakos Andrea között dől majd el, ki nyeri a hatodik tehetségkutató versenyt. A korábbi szériák versenyzői az [origo]-nak ...
Tommy Lee Jones hotelszobájában jártunk
Tommy Lee Jones az HBO-nak rendezett tévéfilmet, melynek egyik főszerepét is ő játssza - a másikat pedig Samuel L. Jackson. A kétszereplős kamaradráma az élet nagy ...
Klipforgatás, jogsi, turné, szinkron - Megasztár-kiesők tervei
A pénteki döntőn újra együtt lép színpadra a tizenkét énekes, a Megasztár fináléján együtt adják elő a Csillagdal-t, s meglepetésekkel is készülnek. Bár a top háromba ...
Romantikus lányregény lett az Éden Hotel vége
A kéthónapos forgatás alatt többször összejött, majd szétesett páros a legvégére összeállt, és tagjai - kitartva egymás mellett - megnyerték a fődíjat a Viasat3 ...
Egy óra alatt megváltozott minden az Éden Hotelben
Horváth Éva műsorvezető szerint össze sem lehet hasonlítani az első és a második Éden Hotel mezőnyét, ugyanis a május 24-én véget érő széria szereplői kőkeményen ...
200 ezerért lép fel a Csillag születik rappere
Kétszázezer forint a gázsija Plazmának, ráadásul kilométerenként kilencven forintos benzinpénzt is kell fizetnie a meghívó diszkónak, szórakozóhelynek.
Végzetes volt a Halál Csókja-ceremónia az Éden Hotelben
Egy nap van hátra a második Éden Hotel fináléjáig. Az utolsó előtti adásban a két döntős páros összetételéről döntött a Halál Csókja nevű ceremónia.
A botrány az lenne, ha a pontszámokat kapnánk megírva - zsűritagok a tévéshow-kban
A Csillag születik-ben nem szabad szidni a dalválasztást és a szponzorcég tarka ruháit a műsorvezetőkön. Hajós szerint ebben semmi meglepő nincs, nem is tartja ...
Kulka János: House egy szentimentális, borzalmas alak
Kulka János a hétfő este véget érő Doktor House címszereplőjének adja hangját öt éve: kérdésünkre elárulta, hogy bár Hugh Laurie-t jó színésznek tartja, de John ...
Puzsér: Plazma kivakarta magát a gettóból, és bebútorozott a plázába
Szirota Jennifert és Juhász Marcit is dicsérte az adás után Puzsér Róbert, de Plazma produkciója nem volt ínyére.
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Egy euró egy sör
A puszta-Piroska-paprika maradhat, de ne a paprikás csirkét mutogassuk a világnak. Országimázs 2012.