Nem került szóba az RTL-es munka Stohl András szabaduló buliján

Vágólapra másolva!
Vannak tervei az RTL Klubnak Stohl Andrással, de ezekről még nem kívánnak beszélni. A Stohlt köszöntő bulira elment a programigazgató is, de a közös munka még nem került szóba.
Vágólapra másolva!

Egy budapesti, belvárosi üzemegységben ünnepelte Stohl András szabadulását sok színészkolléga és több, RTL-es műsorvezető. A Bors cikke szerint megjelent Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház igazgatója, Szabó Győző, Kulka János, Bodrogi Gyula, Hollósi Frigyes, Geszti Péter, Barabás Éva, Lilu és Ördög Nóra, többek között.

Kolosi Péter is ellátogatott a bulira, de az [origo] megkeresésére jelezte, hogy nem RTL-es programigazgatóként, hanem magánemberként tette. "Magánemberi minőségemben voltam egy magánrendezvényen, a közös munka nem került szóba. Korábban is jeleztük, hogy tervezünk Stohl Andrással, de hogy konkrétan mit, azt akkor közöljük, ha eljött az ideje" - válaszolta megkeresésünkre. A programigazgató szerint a színész-műsorvezető nagyon jókedvű és felszabadult volt.

Stohl korábban számos műsort vitt az RTL-en: a Való Világ-ból három és fél szériát, két Survivor-t, Csillag születik-et, Szombat esti láz-at és éveken át vezette az azóta megszűnt Reggeli-t. Médiaipari pletykák szerint a sztáros-táncos show újabb évadjában kaphatna szerepet, 2012 őszén, akár a jó ideje tervezett RTL2 csatornán.