Március 12-én, Fieszta címen indul spanyol futballhoz köthető magazinműsor a Sport1-en.
A Sport Televízió - amely Magyarországon 2000 októbere óta folyamatosan közvetíti a spanyol bajnoki mérkőzéseket - újabb három szezonnal megtoldotta a La Ligával kötött megállapodását, így 2015-ig biztosan a Sport TV csatornáin láthatják majd magyar nézők a Real és a Barcelona bajnoki címért vívott csatáit, valamint a világ- és Európa-bajnok spanyol válogatott hazai mérkőzéseit.
Ezzel párhuzamban a csatornán hétfő este Fieszta címmel új műsort indul, amely kizárólag a spanyolok futballjával foglalkozik. A Sport TV azt a hangulatot próbálja átadni a nézőknek, ami Madridban, Barcelonában vagy akár Bilbaóban uralkodik a meccsek előtt és után, hogy milyen szeretet övezi a kedvenceket a mindennapokban. Betekintést nyer a néző a Santiago Bernabéuba és a Camp Nouba, de az utazó riporter segítségével benézhet a tévéző például egy madridi fodrászatba vagy egy cukrászdába, ahol bármelyik sztárfocistával össze lehet futni.
Farkas Norbert egy mikrofonnal és egy kamerával járta be Spanyolországot, és olyan embereket szólaltat meg, mint például Santiago Segura (Torrente) vagy Emilio Butragueno. Faragó Richard egy futballshow házigazdájaként mutatkozik be, de Vincze Ottó és Hajdu Attila is a műsor arca. Torres Dani is a csapatban van, ő zenél a műsorban, illetve a Fieszta főcímdalát is neki köszönheti a Sport TV.
Állandó szereplők és újoncok a nézettségi listákon
A 2012-2013-as amerikai televíziós évad legnagyobb dobásai közt nincs sok meglepetés: az NCIS ragyogóan teljesített a teljes lakosságban, de az Agymenők-re vagy a Két ...
Állandó szereplők és újoncok a nézettségi listákon
A 2012-2013-as amerikai televíziós évad legnagyobb dobásai közt nincs sok meglepetés: az NCIS ragyogóan teljesített a teljes lakosságban, de az Agymenők-re vagy a Két ...
Bőven lesz fordulat a Társas játék folytatásában
Folytatódik a magyar HBO saját gyártású sorozata, a Társas játék. Simon Kornél az [origo]-nak elmondta, hogy ő - karakterével ellentétben - könnyebben csinál emocionális ...
Fegyelmit kapott a halálhír alatt nevetgélő Demcsák Zsuzsa
Információink szerint nem úszta meg fegyelmi nélkül a TV2 Mokká-jának műsorvezetője, Demcsák Zsuzsa, hogy nem bírta ki nevetés nélkül egy halálhír felolvasását.
Épp a biztos továbbjutó nem örült A címlaplányban
Bár biztos továbbjutó volt, Fruzsina volt az egyetlen, aki nem örült őszintén a Viasat3 csajos realityjében, ugyanis mindkét riválisát megmentette a zsűri.
Az ember Jack Bauer mögött
Kiefer Sutherland új sorozata, a Touch nem nyerte meg az amerikai nézők tetszését, a 24-et azonban visszahozzák egy rövidebb szezonra. A színész talán már mindig csak ...
Azt hiszik, ez egy valóságshow
Egy éve még sehol nem voltak, de mostanában napi hat órában láthatóak konstruált realityk a magyar tévécsatornákon, milliós nézettséggel. Bár a történetet a szerkesztők ...
Dirk Gerkens: Kockáztattunk, bejött
A Media Hungary konferencián a Marketing & Media szaklap a legbefolyásosabb médiaszemélyiségnek választotta az RTL Klub vezérigazgatóját - hatszor készült ilyen lista, ...
Rögtön tudjuk, ki a gyilkos - Így készül a Mentalista szinkronja
Ruttkay Laura és Lux Ádám régóta ismerik egymást és jó barátságban vannak, ez is segíti őket a Mentalista magyar szinkronjának megalkotásakor: ebbe az is belefér, hogy a ...
Simon Zsolt: Műfajteremtő sorozattal készül a TV2
A Media Hungary konferencián a Marketing & Media szaklap a második legbefolyásosabb médiaszemélyiségnek választotta a TV2 vezérigazgatóját. Az [origo] erről a ...
Félmeztelenül fotózták Nádai Anikót
Az Éjjel-nappal Budapest szereplője nem először állt Nánási Pál kamerája elé, ezúttal azonban bikinis képek mellett merészebbek is készültek, igaz, ezeken Nádai ...
Erdélyi Timea: Egy este egy lehetőséged van
Erdélyi Timea a harmadik évadtól kezdve kriminálpszichológust alakít a Hacktion című akciósorozatban. Már az első szezonban ajánlottak neki szerepet, de azt akkor még ...
Mocorog az M1, halovány a Viasat3
Sokba kerül ugyan, de remek nézettséget hoz az M1-nek a Forma-1, a legutóbbi futamot 1 millió 108 ezer magyar tévéző látta (arról nincs adat, hányan aludtak alatta). A ...
Szajhák, robotok, emberrablók - új tévésorozatok jönnek
Hivatalosan majd csak a napokban jelentik be őszi új sorozataikat a nagyobb amerikai csatornák, de egyik-másik már előállt pár szériával, kiszivárogtak hírek elfogadott ...
Nyaljál, kékhajú lány!
A La vie d'Adele tényleg nem azért jó film, mert 10 percig mutatja a kamera, ahogy két fiatal lány szexel.
Olyan lesz, mint a Fidesz, csak népszerűtlen
Ellentétek, háttéralkuk, kiszorítás - három éve vezeti az MSZP-t Mesterházy Attila.
Valamit piszkosul akar
Miért nem keres rá magára Vass Virág a neten? Miért a félelem mozgatja a magyar nőket? Interjú az írónővel.