Istenes Bence: Ugyanaz a pimasz srác leszek

Vágólapra másolva!
A NekedValó műsorvezetője volt két szérián keresztül, a beszélgető show megszűnése után röviddel azonban újabb lehetőséget kapott a csatornától. Az RTL Klub Istenes Bencének adta a Csillag Születik háttérműsorának vezetését.
Vágólapra másolva!

Istenes tévés karrierje 2008-ban a VIVA TV Megálló című műsorának vezetésével kezdődött, két évre rá pedig Való Világ kedvelői is megismerték, a Cool TV-n és az RTL Klubon naponta volt képernyőn a valóságshow kísérőműsorával. A műsorvezető a CSISZ-szel tér vissza képernyőre - erről mesélt az [origo]-nak.

"A Csillag Születik háttérműsorában is ugyanaz a laza, pimasz srác leszek, mint amilyennek megismertek és megszerettek a nézők. Mivel ez egy teljesen más műfajú show, mint amiben idáig mozogtam, nagy izgalommal várom a széria kezdését. Hasonló műsort még nem vezettem, de remélem, jól fogok teljesíteni, ha már engem kért fel az RTL Klub erre a feladatra. A CSISZ, az előző évekhez hasonlóan a show-k után jelentkezik majd a Cool TV-n, s ez olyan műsor lesz, melyben a humor mellett jócskán kapnak szerepet az érzelmek és az empátia" - ígérte.

Az előző széria kísérőműsorát Müller Attila és Ördög Nóra közösen vezették, idén azonban a műsor egészét a 24 éves Bencére bízták. "Kicsit sajnálom, hogy nem vezethetek műsort Nórival, mert nagyon felnézek rá, remek műsorvezetőnek tartom. Attila pedig jó barátom, emiatt kicsit fura érzés, hogy őt váltom. Az biztos, hogy hozni fogom a saját karakteremet, ugyanolyan közvetlen és humoros leszek, mint szoktam. Az elmúlt három évben is néztem a Csillag Születik-ben fellépők produkcióit, sok kedvencem volt. Azt szeretem ebben a show-ban, hogy különleges embereket, különleges tehetségeket ismertetnek meg a közönséggel" - magyarázta.

Veres Robi, azaz MC DC lenyűgözte, azóta sem hallott senkit olyan szinten magyarul rappelni, mint ahogy ő csinálta. "De ugyanígy tetszett a Strokes előadása is, mikor különböző tárgyakkal hihetetlenül jól zenéltek a srácok. Ők igazi tehetségek szerintem, akiket érdemes volt megismerni. A válogatás produkciói pedig szórakoztatóak, én például nagyon bírom, mikor valaki kiáll a színpadra egy oltári nagy hülyeséggel, és azt hiszi, megnyerheti vele a showt" - tette hozzá.

Reméli, hogy ezt az akadályt is könnyen veszi majd, bár ő nem jelentkezne a Csillag Születik-be. "Kicsit tudok énekelni, kicsit tudok zenélni, mindenben jól csinálok ezt-azt, de azt hiszem, csak a vicces válogatásba kerülnék be. Az én területem a műsorvezetés, ebben fogok bizonyítani a közönségnek."

Bella Brigitta