A jelek szerint arra készül a TV2 szappanoperája, hogy likvidálja Várnagy Elődöt.
A Jóban Rosszban-ból eltünteti a produkció Damu Roland egykori karakterét, a negatív szereplő Várnagy Elődöt. 2010 decemberében derült ki, hogy (az azóta másodfokú ítélettel lezárult) rendőrségi ügye miatt nem szerepelhet többet Damu a szappanoperában: helyette Szikszai Rémusz vitte a fontos karaktert.
A színészt az Aktív stábja szólaltatta meg, a sötétben, egy erdőn át vezető országút szélén, ahol arról beszélt, hogy úgy tudja, a korábban sokat gonoszkodó Várnagyot betonba öntik, vagy valami hasonló csúnya véget ér. Szikszai szerint egy negatív figurát könnyebb megfogni, hálásabb eljátszani, de neki az okoz örömet, ha sokszínű egy karakter.
"Színészként ahhoz vagyok hozzászokva, hogy egy szerep elkezdődik, játsszuk, végül letesszük. Most is nagyon sokat dolgozom színházban, talán most lesz néha szabad délutánom, szabad estém, amit a családommal tölthetek" - nyilatkozta.
Egy karakter látszólagos halála persze nem jelenti azt, hogy soha többet nem tér vissza egy figura: Bobby is feltámadt a Dallas-ban.
Állandó szereplők és újoncok a nézettségi listákon
A 2012-2013-as amerikai televíziós évad legnagyobb dobásai közt nincs sok meglepetés: az NCIS ragyogóan teljesített a teljes lakosságban, de az Agymenők-re vagy a Két ...
Állandó szereplők és újoncok a nézettségi listákon
A 2012-2013-as amerikai televíziós évad legnagyobb dobásai közt nincs sok meglepetés: az NCIS ragyogóan teljesített a teljes lakosságban, de az Agymenők-re vagy a Két ...
Bőven lesz fordulat a Társas játék folytatásában
Folytatódik a magyar HBO saját gyártású sorozata, a Társas játék. Simon Kornél az [origo]-nak elmondta, hogy ő - karakterével ellentétben - könnyebben csinál emocionális ...
Fegyelmit kapott a halálhír alatt nevetgélő Demcsák Zsuzsa
Információink szerint nem úszta meg fegyelmi nélkül a TV2 Mokká-jának műsorvezetője, Demcsák Zsuzsa, hogy nem bírta ki nevetés nélkül egy halálhír felolvasását.
Épp a biztos továbbjutó nem örült A címlaplányban
Bár biztos továbbjutó volt, Fruzsina volt az egyetlen, aki nem örült őszintén a Viasat3 csajos realityjében, ugyanis mindkét riválisát megmentette a zsűri.
Az ember Jack Bauer mögött
Kiefer Sutherland új sorozata, a Touch nem nyerte meg az amerikai nézők tetszését, a 24-et azonban visszahozzák egy rövidebb szezonra. A színész talán már mindig csak ...
Azt hiszik, ez egy valóságshow
Egy éve még sehol nem voltak, de mostanában napi hat órában láthatóak konstruált realityk a magyar tévécsatornákon, milliós nézettséggel. Bár a történetet a szerkesztők ...
Dirk Gerkens: Kockáztattunk, bejött
A Media Hungary konferencián a Marketing & Media szaklap a legbefolyásosabb médiaszemélyiségnek választotta az RTL Klub vezérigazgatóját - hatszor készült ilyen lista, ...
Rögtön tudjuk, ki a gyilkos - Így készül a Mentalista szinkronja
Ruttkay Laura és Lux Ádám régóta ismerik egymást és jó barátságban vannak, ez is segíti őket a Mentalista magyar szinkronjának megalkotásakor: ebbe az is belefér, hogy a ...
Simon Zsolt: Műfajteremtő sorozattal készül a TV2
A Media Hungary konferencián a Marketing & Media szaklap a második legbefolyásosabb médiaszemélyiségnek választotta a TV2 vezérigazgatóját. Az [origo] erről a ...
Félmeztelenül fotózták Nádai Anikót
Az Éjjel-nappal Budapest szereplője nem először állt Nánási Pál kamerája elé, ezúttal azonban bikinis képek mellett merészebbek is készültek, igaz, ezeken Nádai ...
Erdélyi Timea: Egy este egy lehetőséged van
Erdélyi Timea a harmadik évadtól kezdve kriminálpszichológust alakít a Hacktion című akciósorozatban. Már az első szezonban ajánlottak neki szerepet, de azt akkor még ...
Mocorog az M1, halovány a Viasat3
Sokba kerül ugyan, de remek nézettséget hoz az M1-nek a Forma-1, a legutóbbi futamot 1 millió 108 ezer magyar tévéző látta (arról nincs adat, hányan aludtak alatta). A ...
Szajhák, robotok, emberrablók - új tévésorozatok jönnek
Hivatalosan majd csak a napokban jelentik be őszi új sorozataikat a nagyobb amerikai csatornák, de egyik-másik már előállt pár szériával, kiszivárogtak hírek elfogadott ...
Nyaljál, kékhajú lány!
A La vie d'Adele tényleg nem azért jó film, mert 10 percig mutatja a kamera, ahogy két fiatal lány szexel.
Olyan lesz, mint a Fidesz, csak népszerűtlen
Ellentétek, háttéralkuk, kiszorítás - három éve vezeti az MSZP-t Mesterházy Attila.
Valamit piszkosul akar
Miért nem keres rá magára Vass Virág a neten? Miért a félelem mozgatja a magyar nőket? Interjú az írónővel.