Nem hívják már fellépni a Csillag Születik Krizbai Tecáját

Vágólapra másolva!
Krizbai Teca az RTL-es tehetségkutató harmadik szériájában tűnt fel: míg 2011-ben voltak meghívásai, idén már nem keresik.
Vágólapra másolva!

"Tavaly nagyon sok fellépésem volt, de már szinte egy sincs, pedig nagyon jól indult a műsor után minden. Annyi lehetőséget kaptam, hogy csak kapkodtam a fejem. Azt hittem, ez így is marad. Belekerültem a nyüzsgő életbe, ami nagyon tetszett, és kis idő elteltével már a szüleim és a barátaim sem féltettek annyira. Ahogyan én is, ők is hozzászoktak a népszerűségemhez. Szerettem volna bebizonyítani, hogy egy vak lány is élhet teljes életet, bátorítani akartam a sorstársaimat, segíteni nekik. Az emberek most is megállítanak az utcán, érzem, hogy szeretnek, biztatnak. Ezért sem értem, hogy közben miért nem jutok egyről a kettőre" - panaszolta Krizbai Teca a Blikknek.

Miközben a régiek egy részét elfelejti a közönség, a negyedik szériát rengetegen követik. A legutóbbi adás közel kétmilliós nézettséget szállított, a célcsoportban pedig a tévé előtt ülők 42 százaléka a show-t figyelte.