Kibékült a Való Világ két kulcsfigurája

vv, Való Világ, Attila, Kinga
Vágólapra másolva!
A VV5 összefoglalóinak jelentős része foglalkozott Kinga és a későbbi győztes Attila flörtjével, civódásaival majd gyűlölködésével. A páros a Blikk szerint kint végül összejött.
Vágólapra másolva!

A Való Világ napi összefoglalói részben a páros közeledésére, majd civakodására épült, a végén a szőke lány már utálta a korábbi lovagját, de a kinti életben minden megváltozott. "El is felejtettem, biztos voltam benne, hogy mi ketten az életben nem keressük meg egymást. Bennem nem is volt nagy hajlam a találkozásra, de aztán Kinga a tévén keresztül üzent, hogy szívesen látna, beszéljünk. Lassan alakult ki közöttünk a kapcsolat, nagyon az elején járunk még, egyelőre magunkkal szeretnénk foglalkozni Szerintem azt, ami a villában történt, egyedül az érti meg, aki ott volt. Az egy teljesen speciális élethelyzet" - magyarázta a Blikknek a VV5 nyertese.

Forrás: RTL Klub/Sajtóklub/Bársony Bence

"Leültünk, és órákon keresztül beszéltünk arról, hogy mi miért történhetett meg. Innen, a külvilágból már könnyebb elemezni a látottakat, de még nem értünk minden tüske végére. Péter szervezte úgy a dolgokat, hogy mi ketten újra szóba álljunk egymással, de én már a villában hagyott levelemmel is érzékeltettem, hogy Attila megmozgatott bennem valamit" - mondta a lapnak Kinga.