Dermesztő, feszült hangulatú sorozat indul az AXN-en

a folyó, sorozat
Vágólapra másolva!
Az AXN csatorna májusban A Folyó (The River) címmel új, nem épp gyerekbarát sorozatot indít. A szériából nyolc rész készült, borzongásra vágyóknak, a Lost kedvelőinek ajánlott.
Vágólapra másolva!

Május 1-jén, este tízkor idítja A folyó-t az AXN, azt a nyolcrészes, misztikus elemekkel tarkított, kalandos horrorsorozatot, amely a közelmúltban ment le az USA-ban az ABC csatornán, és találkozott a műfaj kedvelőinek rokonszenvével. Az alapsztori szerint egy eltűnt természettudóst keres felesége, fia és pár másik ember az Amazonas vidékén, fél évvel azután, hogy nyoma veszett: a veszélyekkel és misztériummal teli kutatásról filmet is készítenek.

Forrás: beta.abc.go.com

A feszültséget a kritikák szerint mesterien adagolják a sorozatban, ami nem meglepő, mert a készítők közt van Oren Peli is, a Parajelenségek című horrorfilm készítője. Noha elvileg az Amazonas mellett játszódik, az első részt Costa Ricában, a többi hetet Hawaii szigetén vette fel a stáb (akárcsak a Lost-ot, amely hangulatában itt-ott hasonlít erre a szériára). Az első évad nyolcrészes, nem marad félbe a sztori, befejezést is kap majd a néző.