Bejutott Plazma és Szirota Jennifer is - megvan a Csillag születik 12-es mezőnye

csisz
Vágólapra másolva!
A Csillag Születik zsűrije a válogatások alatt összesen 72 produkciót juttatott be a műsor második fordulójába. A végső döntés szakaszából tizenketten jutottak be a tehetségkutató döntőjébe.
Vágólapra másolva!

A Hernádi Judit, Pokorny Lia, Hajós András és Puzsér Róbert alkotta zsűrinek 72 produkció közül kellett kiválasztania azt a tucatnyit, amelyet szívesen látnának a Csillag Születik döntőiben. A biztos továbbjutói között volt a Babos Richárd és Dósa Krisztián alkotta duó, a tinikből álló The Immigrants zenekar, a Lélekdonort rendhagyó módon előadó Molnár József és Vízi Imre, az agrár-popot népszerűsítő In Diretta zenekar, a szájharmonikán és gitáron is játszó, népdalénekes Juhász Marci, valamint a stand-up comedy-s Kővári Máté. A további helyekért a hasonló kategóriában indulóknak egymással kellett párbajozniuk.

Forrás: RTL Klub/Bársony Bence

Elsőként a Beat Lovers tánccsapat mérkőzött meg a Quantum XXL-lel, a csatából utóbbi került ki győztesként. Ezt követte az operaénekesek párbaja: Mészáros János Elek és Nagy Krisztina Margaréta produkciói után a zsűri nehezen tudott választani, végül az agrármérnökként dolgozó bajszos férfi örülhetett. Két fiatal énekesnőnek is össze kellett mérnie a tudását. Negyela Bernadett és Szirota Jennifer párbaj produkciói után a zsűri rendhagyó döntést hozott, ugyanis mindkét lányt továbbjuttatta az élő adásokba.

Forrás: RTL Klub/Bársony Bence

A Latin Carneval és a Pixel Team összecsapása a versenytáncosok győzelmével végződött. A párbajozók sorát végül két rapper zárta: a történelem-magyar szakos tanár, Nagy Lajos, valamint a szókimondó szövegeiről ismert Plazma párbajából utóbbi került ki győztesen. Az élő adások mezőnye így véglegessé vált.