Választott bíróság előtt zajlik a procedúra, a sajtó kizárásával, a felek egyelőre nem nyilatkoznak. A későbbiekben tanúkat is meghallgatnak, és utána derül csak ki, hogy a VV4 győztesének vissza kell-e adnia a nyereménylakását és autóját a felperesnek, az RTL Klubnak.
A választott bíróság olyan pártatlan és független bíróság, amelyre a felek megállapodásukkal rábízzák - az állami bíróságok helyett - a polgári jogvita eldöntését. A választott bíráskodás a nemzetközi jogvitákban, illetve a kereskedelmi-gazdasági szférában a legelterjedtebb, emellett döntött az RTL Klub, és Nagy Alekosz is.
Az első meghallgatás információink szerint április 23-án volt, de mivel a bíró kérte a felperest és az alperest, hogy ne adjanak ki részleteket a sajtónak, nem tudni, mire jutott az RTL és a Való Világ 4 győztese. Csak annyit sikerült kideríteni, hogy egyelőre a hatáskör elbírálása zajlik, majd a későbbiekben jönnek tanúk.
Mint ismeretes, Nagy Alekosz az RTL Klub szerint szerződést szegett azzal, hogy 2011 őszén átment a TV2-höz és részt vett annak valóságshow-jában, az ÖsszeEsküvők-ben. Úgy tudjuk, hogy a csatorna visszaperli a nyereményként átadott autót és lakást - miután beszüntette a havi egymillió forintos apanázs kifizetését is. (A reality győztese 12 hónapig kapta volna a pénzt, az átigazolással öt-hat milliót biztosan elbukott.)
A lakásra igényt tartana a valóságshow második helyezettje is - erről itt olvashat többet.
Bőven lesz fordulat a Társas játék folytatásában
Folytatódik a magyar HBO saját gyártású sorozata, a Társas játék. Simon Kornél az [origo]-nak elmondta, hogy ő - karakterével ellentétben - könnyebben csinál emocionális ...
Bőven lesz fordulat a Társas játék folytatásában
Folytatódik a magyar HBO saját gyártású sorozata, a Társas játék. Simon Kornél az [origo]-nak elmondta, hogy ő - karakterével ellentétben - könnyebben csinál emocionális ...
Bőven lesz fordulat a Társas játék folytatásában
Folytatódik a magyar HBO saját gyártású sorozata, a Társas játék. Simon Kornél az [origo]-nak elmondta, hogy ő - karakterével ellentétben - könnyebben csinál emocionális ...
Fegyelmit kapott a halálhír alatt nevetgélő Demcsák Zsuzsa
Információink szerint nem úszta meg fegyelmi nélkül a TV2 Mokká-jának műsorvezetője, Demcsák Zsuzsa, hogy nem bírta ki nevetés nélkül egy halálhír felolvasását.
Épp a biztos továbbjutó nem örült A címlaplányban
Bár biztos továbbjutó volt, Fruzsina volt az egyetlen, aki nem örült őszintén a Viasat3 csajos realityjében, ugyanis mindkét riválisát megmentette a zsűri.
Az ember Jack Bauer mögött
Kiefer Sutherland új sorozata, a Touch nem nyerte meg az amerikai nézők tetszését, a 24-et azonban visszahozzák egy rövidebb szezonra. A színész talán már mindig csak ...
Azt hiszik, ez egy valóságshow
Egy éve még sehol nem voltak, de mostanában napi hat órában láthatóak konstruált realityk a magyar tévécsatornákon, milliós nézettséggel. Bár a történetet a szerkesztők ...
Dirk Gerkens: Kockáztattunk, bejött
A Media Hungary konferencián a Marketing & Media szaklap a legbefolyásosabb médiaszemélyiségnek választotta az RTL Klub vezérigazgatóját - hatszor készült ilyen lista, ...
Rögtön tudjuk, ki a gyilkos - Így készül a Mentalista szinkronja
Ruttkay Laura és Lux Ádám régóta ismerik egymást és jó barátságban vannak, ez is segíti őket a Mentalista magyar szinkronjának megalkotásakor: ebbe az is belefér, hogy a ...
Simon Zsolt: Műfajteremtő sorozattal készül a TV2
A Media Hungary konferencián a Marketing & Media szaklap a második legbefolyásosabb médiaszemélyiségnek választotta a TV2 vezérigazgatóját. Az [origo] erről a ...
Félmeztelenül fotózták Nádai Anikót
Az Éjjel-nappal Budapest szereplője nem először állt Nánási Pál kamerája elé, ezúttal azonban bikinis képek mellett merészebbek is készültek, igaz, ezeken Nádai ...
Erdélyi Timea: Egy este egy lehetőséged van
Erdélyi Timea a harmadik évadtól kezdve kriminálpszichológust alakít a Hacktion című akciósorozatban. Már az első szezonban ajánlottak neki szerepet, de azt akkor még ...
Mocorog az M1, halovány a Viasat3
Sokba kerül ugyan, de remek nézettséget hoz az M1-nek a Forma-1, a legutóbbi futamot 1 millió 108 ezer magyar tévéző látta (arról nincs adat, hányan aludtak alatta). A ...
Szajhák, robotok, emberrablók - új tévésorozatok jönnek
Hivatalosan majd csak a napokban jelentik be őszi új sorozataikat a nagyobb amerikai csatornák, de egyik-másik már előállt pár szériával, kiszivárogtak hírek elfogadott ...
Palvin Barbara eszetlenül vagány
Nemzeti büszkeségünk punkos pincérnek öltözött a cannes-i vörös szőnyegen.
Olyan lesz, mint a Fidesz, csak népszerűtlen
Ellentétek, háttéralkuk, kiszorítás - három éve vezeti az MSZP-t Mesterházy Attila.
Valamit piszkosul akar
Miért nem keres rá magára Vass Virág a neten? Miért a félelem mozgatja a magyar nőket? Interjú az írónővel.