Magyar Attila: Nyuszómuszó először Édesem volt

2012.04.29. 12:49

Magyar Attila legutóbb a Showder Klub különkiadásában, a Roast-ban cikizte Nagy Ferót, de előtte a Csíííz arca is volt, majd egy bankreklám Nyuszómuszójaként vonult be a köztudatba. A Budaörsi Játékszín művészeti vezetője, főiskolásként Ványa bácsit játszott, Hajdu Steve-et gyerekkora óta ismeri, most pedig éppen egy olyan darabon dolgozik, amelyben a főhős példaképe Chuck Norris.

Legutóbb a Roast-ban láthattunk. Hogyan kerültél a műsorba?

Felhívott Kovács Kristóf (a műsor producere), aztán Kovács András Péter is, hogy el tudnának képzelni egy színészt is a produkcióban, aki kicsit másfelől közelítené meg a témát. Ez végül be is igazolódott, kicsit finomabb, lágyabb voltam, mint a többiek. Igaz, több egyeztetés után találtuk ki közösen ezt a figurát, aki úgy támad, hogy közben véd.

Nagy Ferót honnan ismered?

Találkoztunk már párszor, de soha nem ültünk még le berúgni együtt, szóval elég felületes az ismeretség. De a műsorhoz igazából nem is kellett, hogy személyesen ismerjem, elég volt, hogy a munkásságával képben voltam.

A műsorban téged is osztottak elég sokat, a kopaszságodról és a Gregor Bernadettel való kapcsolatodról is elhangzott pár erős poén. Volt, ami rosszulesett?

Ahogyan az amerikai eredetiben, itt sem igazán arról szólt a dolog, hogy belerúgjunk a másikba - tulajdonképpen minden rúgás egy simogatás volt. Ennek köszönhetően nem is kényszeredetten röhögtünk egymás cikizésén, voltak kifejezetten jó poénok is. Ráadásul ugyanez megy a színházon belül is: ha valamilyen alkalomból köszöntjük egymást, a beszédek tele vannak ugratással. A színész, az előadó általában amúgy sem aktív részese a folyamatoknak, felhívják, és felkérik egy munkára, amit megcsinál: a szereppel együtt azt is vállalnom kell, hogy kritika vagy bántás is érhet.

A magánéletben ez korántsem ilyen egyszerű: épp sajtópered is van folyamatban a miatt, amit Gregor Bernadettről meg rólad írtak.

A félreértés ott van, hogy a legtöbben azt gondolják, ha közszereplő vagy, akkor a magánéletednek is nyitott könyvnek kell lennie. Igaz, ma már szinte elkerülhetetlen, hogy az embernek a magánélete is folyamatosan megjelenjen a sajtóban, az viszont egyáltalán nincs rendben, hogy sok valótlan állítás is napvilágot lát. Nincs e tekintetben jól szabályozott sajtórendelet, szinte bármi kikerülhet. A Gregor Bernadettel való kapcsolatomról rengeteg különféle variációt olvastam, és eléggé megviselt, így a szóban forgó perben sem anyagi, hanem erkölcsi kártérítést követelek: ha rólam egy adott felületen valótlant állítottak, ugyanazon a felületen illik kiigazítani is. Ugyanakkor szeretném másoknak is megmutatni, hogy ki kell állni az igazunkért, illetve azért, hogy a képünkkel, a nevünkkel ne lehessen bármit csinálni. Nyilván én is szeretem, ha megjelenek a lapokban, de azért nem mindegy, hogy milyen formában.

Fotó: Mudra László [origo]

Gondoltad volna, hogy Nyuszómuszó ennyire önálló karakterré tud válni?

Tudtam az elején, úgyhogy nem lepett meg a dolog. Ott voltam, amikor a figura - nagyjából hét éve, a bank alakulásakor - megszületett, és annyira jól sikerült, hogy nem lehetett kihagyni. Két-három változatot vettünk fel, különféle becenevekkel: először szimplán Édesemet mondtam, aztán jött a Nyuszika meg a Mókuska - végül a Nyuszómuszó nyert. Ha nem ezt mondjuk, szerintem nem is lett volna ilyen sikeres a reklám, és nem is biztos, hogy folytatódott volna a sorozat. De folytatódott, ment vagy négy-öt évig - akkor már biztos voltam benne, hogy az emberek elkezdenek Nyuszómuszónak hívni, hiszen voltak már előttem páran, akikkel ugyanez történt.

Soha nem zavart, hogy így hívnak az emberek? Sőt a média is így emleget?

Nem zavar, mert olyan rutint szereztem már, amivel mosolyogva viselem, és vissza is köszönök. Ami viszont érdekes, hogy a reklám szerint nem is én vagyok Nyuszómuszó, én hívom ott így a feleségemet. Egyébként ezt kedveskedő megjegyzésnek szánják az emberek, nem akarnak bántani vele. Soha nem került sor összetűzésre emiatt, igazából a színészi munkámat dicsérik ezzel a dologgal. Persze jólesik, hogy most már leírják a nevemet is a sajtóban, a reklám kifutásával egyre több helyen Magyar Attilaként szerepelek.

Azért korábban is ismert voltál, sokáig láthattunk például a Csíííz-ben.

Igen, de azzal ugyanez ment: az emberek megláttak az utcán, és elkiáltották magukat, hogy "csíííz". Akkor éreztem rá, hogyan kell ezt rutinosan kezelni. Viszont gondolj bele, hogy a Csíííz még a műsor címe volt, Nyuszómuszó viszont már egy személy - lassan tényleg eljutok a Magyar Attiláig.

Fotó: Mudra László [origo]

A Való Világ-ban már Magyar Attilaként voltál bent egy hétig, Hajdu Steve-vel színészi leckéket adtatok a villalakóknak.

Azt én sem értem, hogyan történt: ahogy mondani szokták, a történelmet nem irányítom, hanem részt veszek benne. Bele-belenéztem azért előtte és utána is a Való Világ-ba, hiszen olyan jelenségről van szó, amelyet napjainkban nehezen lehet kikerülni. Jó élmény volt persze bemenni, de korántsem volt akkora súlya, mint ahogy többen gondolták: amikor kijöttem, többen kérdezgettek úgy, hogy óriási dolognak állították be. 

Mit szóltál Attila győzelméhez?

Nem vártam, azt hittem, valamelyik lány lesz a befutó. De örülök neki, nagyon rendben van az a fiú, és nem is buta.

És Hajdu Steve-vel honnan a barátság?

Még Debrecenből: ő hortobágyi gyerek, én meg debreceni. Ő is a dolgozók gimnáziumába járt, mint én, csak kicsit később, úgyhogy kvázi én tapostam ki neki az utat. Amikor már főiskolás voltam, akkor is lejártam hozzá, és amikor ő felvételizett a színművészetire, akkor is ott voltam. Támogattuk egymást, bár nagyon másként nem tudtuk, csak lelkileg, emberileg.

Fotó: Mudra László [origo]

Téged e nélkül is felvettek elsőre a színművészetire.

Ennek előzménye, hogy nagyon nehezen érettségiztem le, hat év alatt jártam ki a gimnáziumot. A harmadik osztályt még nappalin kezdtem, de néha be is kellett volna járni, úgyhogy átmentem inkább levelezőre a dolgozók gimnáziumába - közben már játszottam, és a színészi elfoglaltságaim miatt nem tudtam elmenni a vizsgára sem. De dolgoztam többek között kőműves és hidegburkoló mellett is, ami viszont abból állt, hogy óriási focimeccseket nyomtunk a villanyszerelőkkel. De visszatérve a kérdésre, talán azért vettek fel elsőre a főiskolára, mert már idősebb, tapasztaltabb voltam, mint a többiek.

A színészkedés hogyan indult nálad?

Erre készültem már tizenkét éves koromban, debreceni kölyökként is. Akkor még nagyon ment az amatőr mozgalom, és azt láttam, hogy a helyi színjátszó csoport rengeteget utazgat az országban - irigyeltem is őket, hogy olyan helyekre jutnak el, mint Kazincbarcika, Csurgó vagy Budapest. Engem ez - és a lányokkal való ismerkedés lehetősége - nagyon vonzott, amiért színészkedni is hajlandó voltam. Onnantól kezdve persze nem volt megállás, rákaptam az ízére, és itt ragadtam a pályán.

Ványa bácsit is játszottad fiatalon egy vizsgaelőadáson.

Igen, negyedéves koromban, körülbelül huszonnégy évesen Ványa bácsit is játszottam. Nem volt kérdés, hogy rám osztják a szerepet, mivel én voltam a legidősebb az osztályban. Viccesen azt szoktam mondani, hogy azóta sem tudok a bal kezemmel gesztikulálni a színpadon, mert akkoriban mindig abban volt a bot.  

Most is rengeteg szerepet viszel színházban. Van olyan, amelyik különösen közel áll hozzád?

Valóban sokat lehet engem látni a színpadon, a Budaörsi Játékszínben - ahol művészeti vezető is vagyok -, játszom öt-hat darabban; a Madáchban két, a Centrál Színházban pedig három darab megy, amelyben benne vagyok. Szabad hétvégéimen is vállalok vidéki vendégszereplést, Hajdu Steve-vel járjuk az országot - havi huszonöt előadásom biztosan van. Egyik szerepre sem tudom viszont azt mondani, hogy különösen közel áll hozzám, mert ez a szakma teljességgel jelen idejű: este hétkor felmegy a függöny, és akkor az adott karakter teljesen kitölti az énemet. 

Fotó: Mudra László [origo]
 
Most épp milyen próbáról jössz?

Az Egyszer három néha négy című darabot próbáltuk, amelynek május végén lesz a bemutatója. Ray Cooney írta, fergeteges vígjáték, klasszikus elemekkel, olyasmi, mint egy Neil Simon-darab: több ajtón bejönnek, kimennek egyszerre, összekevernek mindenkit mindenkivel, az egyik szereplő bejön egy másik ruhában, aztán kiderül, hogy egy ikerpár egyik tagja és a többi.      

A komolyabb - akár tragikus - szerepekkel hogy állsz egyébként?

Visszatérek itt arra, amit korábban mondtam, hogy a színész kevéssé aktív részese a színházi folyamatnak: amire hívnak, arra általában megyek. Egy idő után természetesen kialakul egy vágány, amelyre rákényszerül az ember, így engem is szívesebben hívnak, ha vígjátékról van szó, ha meg kell nevettetni a nézőket. Ha komolyabb szerepet akarok, akkor kicsit agitálnom kell a rendezőket, vagy esetleg írok magamnak egy darabot.

Erre is volt már több példa, de utoljára már jó pár éve. Új darabon nem dolgozol?

Van tervben egy darab, egy író barátommal dolgozunk rajta, de az sem tud tragikus lenni, miután olyan a habitusom, amilyen. Panelninja a címe, és egy olyan fickóról szól, aki egy panellakásban él az édesanyjával, és Chuck Norris a példaképe - azt hiszem, ezzel nem a drámai vonalat erősítjük.

Fotó: Mudra László [origo]

Említetted a habitust: civilben is olyan tehát a karaktered, mint amilyennek a legtöbb szerepedben láthatunk?

Igen is, meg nem is. Ha hazamegyek édesanyámhoz vagy a testvéremékhez látogatóba, akkor nagyon jó csendben lenni, csak feküdni, és hallgatni őket. Vasárnap esténként is járok egy baráti társaságba, ahol szintén alig szólalok meg: ezek a barátaim persze nem a szakmából valók - egy természetgyógyász barátom társasága -, de azért nem teljesen színházmentesek, rajtam keresztül egy csomó színészt ismernek. Mindenesetre nem a színházi pletykákról szól a társalgás, és nem is arról, hogy én milyen sztorikat tudok erről a közegről. Nagyon jó, hogy ők nem azért szeretnek, aki a külvilág felé vagyok, és annak is örülök, hogy előttük nem kell szerepelnem.

KAPCSOLÓDÓ CIKK